Holnaptól itthon is kapható az LG G3

2014.07.03| LG

A G3 rendkívüli sikerrel startolt a dél-koreai piacon, és július 4-től hazánkban is kapható lesz.

 Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

Az LG hazánkban is bemutatta legújabb csúcskategóriás okostelefonját, az LG G3-at, amely az első világszerte elérhető telefon QHD felbontású kijelzővel, illetve ugyancsak az első olyan okostelefon, amelynek kamerájába lézeres autófókusz rendszer került. Az 5,5 colos, Quad HD IPS kijelzővel, 3000 mAh-s akkumulátorral, 13 MP-es hátlapi kamerával felszerelt, Android 4.4.2 operációs rendszerrel érkező csúcskészülék felhasználóbarát kezelhetőséggel és fémes dizájnnal büszkélkedhet.

„Az újdonságból Dél-Koreában értékesítésének mindössze első öt napjában máris 100 000 darab talált gazdára, ennek hatására pedig az ezt követő hetekben az LG részvények értéke 8,8 százalékkal növekedett. Bízunk benne, hogy ehhez hasonlóan a készülék nagy sikert arat a hazai piacon is, valamint kiegészítői is népszerűvé válnak” — mondta el Piro Péter, az LG Electronics Magyar Kft. magyarországi mobilkommunikációs értékesítési vezetője. Az LG mindig igyekszik egyedit nyújtani a kijelzők terén. Az LG G3 a Full HD felbontás csaknem kétszeresét képes megjeleníteni 5,5 hüvelykes kijelzőjén. Ezt a nagy felbontású kijelzőt egy 3000 mAh-s, kivehető akkumulátor látja el energiával, amely a grafit katódja révén képes az eddigieknél hosszabb üzemidőt biztosítani.

Az újdonság 13 megapixeles, optikai képstabilizátorral (OIS+), valamint dupla LED vakuval felszerelt kamerája lézeres auto-fókuszának köszönhetően éles képeket tud készíteni gyorsabban, mint a hagyományos mobiltelefonok kamerái. A szupergyors fókuszálás mellett a technológia lehetővé teszi, hogy akár rossz fényviszonyok között is pengeéles képek készüljenek, ugyanis a tárgy és a kamera közötti távolságot egy lézersugár méri fel. A kép készítése is egyszerűbbé vált a G3-mal, hiszen elegendő egy koppintás a tárgyra, a telefon egyszerre fókuszál és exponál.

Az LG a manapság igen népszerű szelfik készítéséhez is alkalmazott újításokat. A 2,1 megapixeles előlapi kamera nagyobb képérzékelőt és nagyobb fényrekeszt kapott, így a képminőséget javítandó több fény jut a rekeszbe. A szelfi-mód kiegészült a kézmozdulattal való vezérléssel is. Az exponáláshoz elég ökölbe szorított kézzel jelezni a telefonnak, hogy készen állunk és a G3 a mozdulatot felismerve megkezdi az automatikus három másodperces visszaszámlálást a kép készítéséhez. Videózásnál önműködő mikrofon van a segítségünkre, amely beméri a környezetét és meghatározza az optimális hangszintet. A videók és zenék lejátszásánál a hangok tisztaságát pedig a beépített 1 W-os, Boost AMP funkcióval felszerelt hangszóró garantálja.

A G3 számtalan plusz egyedi funkcióval szolgálja a felhasználók minél magasabb szintű kényelmét, valamint a telefon, és az azon tárolt adatok biztonságát.

  • Az intelligens billentyűzet írás közben "megtanulja" tulajdonosa gépelési szokásait és ehhez alkalmazkodva akár 75 százalékkal is lecsökkentheti a beviteli hibák számát. A beviteli sebesség növelése érdekében a billentyűzet magasságát is beállíthatjuk a kézméretünknek megfelelően, a leggyakrabban használt szimbólumokat pedig hozzárendelhetjük egyes billentyűkhöz.
  • Az intelligens értesítés funkció a telefon tulajdonosának személyi asszisztenseként annak telefonhasználati szokásait, tartózkodási helyét figyelembe véve kínálja fel az információkat. Emlékeztet a nem fogadott hívásokra és megkérdezi, hogy vissza kívánjuk-e hívni az adott számot. Ha például sok használaton kívüli fájl vagy alkalmazás gyűlt össze a készüléken, automatikusan rákérdez, hogy szeretnénk-e azokat törölni. Az intelligens értesítés azzal emelkedik ki a hasonló alkalmazások közül, hogy nem csupán időjárás-előrejelzést mutat, hanem javaslatot is tesz az aznapi időjárás szerinti öltözködésre, például kiírja, hogy „Ma érdemes lehet esernyőt vinnie magával, mert este esni fog”.
  • Az LG G3 esetében a bizalmas adatok megőrzését és védelmét egy sor intelligens biztonság funkció garantálja: a KnockCode, a Contenct Lock és a Kill Switch. A Knock Code személyes koppintási kóddal egy lépésben aktiválhatjuk és oldhatjuk fel a telefon képernyőjét. A készülékbe való belépés után személyes fájljainkat a Content Lock funkció védi úgy, hogy amikor a számítógéphez csatlakoztatjuk a készüléket, vagy kiadjuk a kezünkből valami miatt, az megakadályozza a fájlok előnézetét, így az adatok biztonságban maradnak. A Kill Switch funkció pedig a G3 távolról történő letiltását/zárolását teszi lehetővé lopás esetén. A Kill Switch-csel a G3-on lévő tartalmakat törölhetjük is, így a személyes adataink nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe.

A Floating Arc kialakítás ergonómikus ívével és vékony oldalprofiljával kiemelkedően kényelmes fogást biztosít a mindennapi használat során. Mindezen felül a matt kidolgozású, elegánsan fémes burkolat biztosítja, hogy a G3 mindig tiszta és ujjlenyomatoktól mentes maradjon. Az LG G3 védelmére a QuickCircle tok szolgál, amely felnyitás nélkül is hozzáférést enged számos funkcióhoz. A Circle Window ugyanis elegáns, lágy, szórt fénnyel megjeleníti a betekintő ablakon azt a 6 alkalmazást, melyeket a felhasználó a leggyakrabban használ, hogy könnyen és gyorsan hozzájuk férhessen. A G3 mellé vezeték nélküli töltő is elérhető, a megnövelt kapacitású, 3000 mAh-s akku pedig gondoskodik a hosszabb üzemidőről, de igény szerint könnyedén el is távolítható a készülékből és kicserélhető egy tartalék erőforrással. Az LG G3 2014. július 4-től lesz elérhető hazánkban mindhárom mobilszolgáltató és különböző elektronikai áruházak termékkínálatában.





Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Új telefont kaptál? Segít a Samsung

Új telefont kaptál? Segít a Samsung

2017.12.28
| Samsung
Régiből az újba: így mentsük át adatainkat a karácsonyra kapott okostelefonra
Snapdragon 835: csúcsok egymás ellen

Snapdragon 835: csúcsok egymás ellen

2017.06.26
| GSM Arena
Összeeresztettek három telefont, hogy megnézzék, hol teljesít jobban a Snapdragon 835 processzor.
Előrendelési akcióban a Cubot X19

Előrendelési akcióban a Cubot X19

2019.02.22
| (x)
Nemsokára kapható a Cubot legfrissebb újdonsága, még három napig a legjobb áron lehet előrendelni.
LCD kijelzőt kap az LG G8 ThinQ

LCD kijelzőt kap az LG G8 ThinQ

2018.06.13
| Twitter
A kisebbik dél-koreai gyártó várhatóan 4K felbontással hozza el az LG G8 ThinQ okostelefont.