Ez a hétvége sem múlhat el pletykák nélkül, ezúttal az Apple várható idei és jövőre debütáló újdonságairól szólnak.
Ez a hétvége sem múlhat el pletykák nélkül, ezúttal az Apple várható idei és jövőre debütáló újdonságairól szólnak. A pletyka eredetije egy japán oldalon található és fordítógép fordította le a szöveget, amit amúgy sem árt némi fenntartással kezelni. A hírek első fele a 2014-ben debütáló iPhone 6-ról szól, mely 4.5 colos megjelenítőt kaphat. Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon bevállalja-e újra az Apple a kijelzőméret-növekedést, hiszen az elődöknél is csak több év után tudott túllépni ezen. A kijelző növelése ugyanis az alkalmazásoknál is gondot okozott a felbontás változása miatt.
A hír második része egy olcsóbb iPhone-ról szól (tavaly óta kering ez a kacsa), ez ezúttal polikarbonát burkolatot kaphatna, épp olyat mint amit a Nokia használ a Lumia modelleinél. Ez lehetővé tenné az eddig az iPhone-nál nagyon nem erőltetett burkolat-színezést. Méret tekintetében nem kellene növekedéssel számolni ennél az anyagnál, épp csak a vastagság nőne meg az Apple iPhone 5 négy colos kijelzőjéhez képest. Az olcsóbb iPhone 330 dollár körül lenne elérhető a hírek szerint független változatban. Nos jelenleg a legolcsóbb, gyárilag független iPhone 5 modell 649 dollárba kerül, így a félár finoman szólva is nevetséges lenne még akkor is, ha a burkolat cseréje miatt költséghatékonyabb lenne a hardver. A jövő iPhone-járól pedig abban reménykednek a rajongók, hogy dual LED vaku kerül a kamerához. Az iPhone 5S idén nyáron debütál.