Jegy és bérlet is vehető MobilTárcával

2014.05.29| Telekom

Szolnokon a MobilTárca szolgáltatás teszteléséhez csatlakozott Telekom és Telenor ügyfelek próbálhatják ki Magyarország első mobil NFC-s tömegközlekedési jegyét és bérletét a Jászkun Volán helyi járatain.

Szolnokon a MobilTárca szolgáltatás teszteléséhez csatlakozott Telekom és Telenor ügyfelek próbálhatják ki Magyarország első mobil NFC-s tömegközlekedési jegyét és bérletét a Jászkun Volán helyi járatain. A tesztelők mobiltelefonjuk segítségével már nemcsak fizethetnek közel 16 ezer elfogadóhelyen, gyűjthetnek hűségpontokat a legnagyobb hipermarketekben, vagy színházi előadásokra, koncertekre, sportintézményekbe juthatnak be, hanem már a közösségi közlekedésben is használhatják.

"A Telekom szolnoki tesztelői március közepe óta, a Telenor tesztelői májustól használhatják a MobilTárca szolgáltatás közösségi közlekedési funkcióját. Az ehhez szükséges elektronikus jegy- és bérletkibocsátó rendszer, a Jászkun Volán járataira felszerelt kártyaolvasó eszközök és az ellenőri rendszer, a NetLock Kft. segítségével lett kifejlesztve a T-City Városkártya projekt keretében” – mondta Pukler Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség elnöke.

A Mobiltárca Szövetség célja, hogy a MobilTárcába bekerüljenek a leggyakrabban használt plasztik kártyáink. „Magyarországon a pénztárcánkat a legtöbbször a tömegközlekedés során vesszük elő, így logikus lépésnek tűnt számunkra, hogy a jegyeket és bérletet a MobilTárcánkban is tárolhassuk.” – mondta Lemák Gábor a szövetség főtitkára.

A MobilTárcát a Magyar Telekom, a Telenor, a Vodafone, a MasterCard, az OTP Bank és a SuperShop világszinten is példa nélkül álló közös munkájának köszönhetően lassan egy éve már több mint ezren tesztelik. A tesztidőszak alatt a fizetés és hűségpont gyűjtés mellett sportolni, illetve színházba, koncertre is lehet menni a MobilTárca segítségével. Napjainkig három földrészen, összesen húsz országban próbálták ki sikeresen a MobilTárcát érintésmentes fizetésre. A szolgáltatás kereskedelmi bevezetésére a tesztelési időszakot követően, 2014 végén kerül sor. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tesztelők MobilTárcájukat gyakrabban használják, mint a plasztik bank-, vagy hűségkártyáikat.



 További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:


    Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


    Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

    Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

    2024.11.08
    | 9to5Google
    A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
    A 2024-es év legjobb okostelefonjai

    A 2024-es év legjobb okostelefonjai

    2024.12.20
    | 9to5mac
    Az MKBHD Smartphone Awards 2024-ben tíz kategóriában választották ki az év legkiemelkedőbb telefonjait, a legnagyobb meglepetést pedig az iPhone 16 szerezte a „legjobb kis telefon” cím elnyerésével.
    Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

    Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

    2024.12.19
    | SamMobile
    A Galaxy S Ultra modellek mindig a Samsung legjobb kamerás készülékei voltak, olyan funkciókkal, mint a 100x Space Zoom vagy a 200 MP-es szenzor.
    Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

    Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

    2024.11.09
    | 9to5mac
    Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.