LG G8X: tokba rejtett második kijelzővel

2019.10.23| Android Authority
Címkék:

LG G8X

,

G8X

,

két kijelző


Az LG G8X ThinQ második kijelzőjével együtt is jóval olcsóbban lesz elérhető, mint azt gondolnánk.

 

Az LG soha nem arról volt híres, hogy túl olcsón adná mobiljait, így amikor először hallottunk a G8X érkezéséről, biztosra vettük, hogy a konkurenciához képest elképesztően drága lesz, így megdöbbentünk, de jó értelemben. Ahogy a neve is mutatja, az LG G8X a 2019-es LG G8 ThinQ kissé módosított változata. A kötelező frissítés keretein belül kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, jobb szelfi kamerát kapott többek között, ám néhány funkció eltűnt, mint például a Hand ID, amit nem sokan használtak.

Amiben azonban nagyot szólhat a G8X, az a második kijelző, hiszen ennek köszönhetően kvázi összehajtható mobillá változik. A panel használható játékok kezelésére vagy kamera trükkökre is, például előnézeti képhez fotózás után.

LG G8X: tokba rejtett második kijelzővel

Ami a száraz tényeket illeti, a panel 6.4 colos, 19.5:9 képarányú, felbontása full HD+, OLED. A gyorsaságról továbbra is a Snapdragon 855 chipset és 6 gigabájt RAM gondoskodik. A 128 gigabájtos belső tárhely tovább bővíthető microSD kártyával, akár 2TB-tal is. Az LG G8X ThinQ 4000 mAh kapacitású akkumulátora USB 3.1 C porton tölthető, támogatja a Quick Charge 3.0 gyorstöltést, ám vezeték nélküli töltésre nincs lehetőség.

LG G8X: tokba rejtett második kijelzővel

A hátlapi kamerák 12+13 megapixel felbontásúak, előbbi f/1.8 utóbbi f/2.4 fényértékkel, 136 fokos széles látóüszöggel. A szelfi kamera 32 megapixeles, adott a 2.4 wattos Balanced sztereó hangszórók, 3.5 mm-es jack dugó, 32-bites Hi-Fi DAC és DTS-X 3D hangzás. Akkor sincs gond, ha a buli nevében úszik egyet a G8X, hiszen IP68-as a burkolata.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A másodlagos kijelző egyezik a fő képernyővel, 6.4 col, OLED panel, 19.5:9 képarány, fullHD+ felbontás és 403ppi pixelsűrűség jellemzi. A plusz képernyő 134 grammot nyom a mérlegen, a teljes fizikai mérete, amivel csatlakoztatható, 165.96×84.63×14.99 mm.

Mivel az LG G8X a második kijelzővel együtt érkezik a dobozban, az ára pedig mindössze 699 dollár, ez 100 dollárral kevesebb, mint a Google Pixel 4 kezdő ára! Ehhez képest nagy eséllyel eleve Android 10-zel dobja piacra a gyártó a telefont – legrosszabb esetben frissíthető lesz rá – így a G8X ThinQ 2019 hátralévő részének egyik legjobb ajánlata lehet. A telefon november 1-jén kerül piacra a tengerentúlon.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


A 2024-es év legjobb okostelefonjai

A 2024-es év legjobb okostelefonjai

2024.12.20
| 9to5mac
Az MKBHD Smartphone Awards 2024-ben tíz kategóriában választották ki az év legkiemelkedőbb telefonjait, a legnagyobb meglepetést pedig az iPhone 16 szerezte a „legjobb kis telefon” cím elnyerésével.
Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

2024.12.19
| SamMobile
A Galaxy S Ultra modellek mindig a Samsung legjobb kamerás készülékei voltak, olyan funkciókkal, mint a 100x Space Zoom vagy a 200 MP-es szenzor.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.
A Galaxy S24 Ultra kijelzőbevonata kopik és elég csúnya látványt nyújt

A Galaxy S24 Ultra kijelzőbevonata kopik és elég csúnya látványt nyújt

2024.12.18
| Android Authority
Több Galaxy S24 Ultra tulajdonos arról számolt be, hogy a telefon kijelzőjén lévő oleofób bevonat kevesebb mint egy év alatt elkopott.