Négy napig is bírja a Fitbit első okosórája

2017.05.03| Phone Arena

A Fitbit a sok fitnesz kütyü után végre előáll az első saját okosórával.

A hordható készülékről már egy ideje pletykálnak, azonban most a Fitbit is bevallotta, hogy gondban vannak a fejlesztéssel. Az órának tavasszal kellett volna bemutatkoznia, még mielőtt az Apple új órája megjelenik. Sajnos most úgy tűnik, ősznél előbb nem érdemes várni az órát, ennek ellenére információkat tudunk róla mutatni. Egyrészt több képet kaptunk, másrészt a tudásból is derültek ki részletek.

Az okosórát Higgs kódnév alatt fejleszti a Fitbit és kap beépített GPS-t, pulzusmérőt, támogatja az olyan zenei szolgáltatókat minta  Pandora és persze a mobil-fizetés is megoldható lesz vele. A Fitbit azt állítja, az órájuk egy feltöltéssel akár négy napig is gond nélkül elketyeg. Az óra alumínium unibody burkolatot kaphat és a vezeték nélküli töltés is használható lesz. Ami az árát illeti, 300 dollár körül várható, amely így megegyezik a Samsung Gear S3 árával a tengerentúlon.

 Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A pletyka része szerint a Fitbit Parkside kódnéven Bluetooth fülest is bemutatkozni készül, amely hordható lesz akár nyak körül is, leginkább az Apple BeatsX-re hasonlíthat. Kétféle színben kerül bejelentésre, Nightfall Blue és Lunar Grey-ben, az ára 150 dollár lesz és várhatóan a Fitbit okosórával együtt mutatja be a cég.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.