Samsung Galaxy S8 és S8 Plus

2017.03.30| Phone Arena

A Samsung tegnap délután hivatalosan is lerántotta a leplet két új csúcsmodelljéről. Lássuk!

A valaha volt legnagyobb és legszebb Galaxy S telefonokat dobta piacra a cég. Az egyik legnagyobb újdonság kétségtelenül a teljesen megújult dizájn, mivel számos, korábban ismert vonását elvesztették a készülékek. A gyakorlatilag keretmentes kijelzővel és azzal, hogy eltávolították az előlapi gombokat – ezek a kijelzőre kerültek, a rendszer tartalmazza már –, elképesztően gyönyörű, letisztult, minimalista megjelenésű lett a Galaxy S8 és S8+. Egyértelmű, hogy a Galaxy S6 edge, majd S7 edge és Note 7 vonalat vitték tovább. A sarkoknál is hajlított kialakítás nemcsak a szemnek szép, de kézbe véve is prémium hatást nyújt, ezt erősíti az előlap aljánál és tetejénél lévő igen keskeny burkolat. Fentre kerültek szokás szerint a szenzorok és az írisz szkenner a Note 7-ből.

A hátlapon a kamera mellett LED-es vaku, valamint az ujjlenyomat-olvasó található. Kissé furcsa az elhelyezés, hiszen az szkennert keresve várhatóan nagyon sokan összetapogatják majd a kamerát védő üveget, így pedig rosszabb minőségű fotók várhatók. A Galaxy S8 és S8+ oldala is hajlított az edge kijelző miatt – igen, nem készül lapos kijelzős változat egyikből sem már –, balon oldalon találjuk a hangerőgombok alatt az új billentyűt, amely a Bixby digitális asszisztenst indítja el. A készülékek aljára 3.5 mm-es jack csatlakozó került, épp a hangszóró mellett foglal helyet, sajnos a sztereó hangzást kihagyták a mérnökök. Jó hír viszont azok számára, akik nem szeretik a Samsung-féle megoldást, miszerint a vissza gomb a jobb oldalon van (pedig jobbkezeseknek ez a logikus és kézreálló), a Nougat lehetővé teszi a gombok sorrendjének módosítását. Ezen virtuális billentyűk ugyanolyan visszajelzést adnak mint az iPhone 7 haptic feedback megoldása a 3D Touchnál.

 Mindkét telefon Android 7.0 Nougat rendszerrel érkezik gyárilag, ahogy ez természetesen elvárható. Ezen a TouchWiz új változata, a Samsung Experience nevet kapott kezelőfelület fut. Közös még a Qualcomm Snapdragon 835 vagy Exynos 8895 processzor, a 4 gigabájt RAM, valamint a 64 gigabájt, bővíthető tárhely. A hátlapi kamera mindkét esetben 12 megapixeles Dual Pixel megoldás, optikai képstabilizátorral, f/1.7 fényértékű szenzorral, az előlapi pedig 8 megapixeles és szintén f/1.7 fényértékű. Közös tulajdonság még az IP68-as, víz- és porálló burkolat, a gyárilag meglévő vezeték nélküli töltés – ritka funkció sajnos még mindig a unibody készülékek esetében –, valamint a Bixby jelenléte.

 További friss Telefongurus hírek erre!

Különböznek egyrészt méretben, hiszen míg a kisebb, Samsung Galaxy S8 148.9×68.1×8.0 mm, addig a Samsung Galaxy S8+ 159.5×73.4×8.1 mm, ehhez jön a 155 vs 173 grammos különbség tömegben. Ennek megfelelően a kijelzők sem egyformák, mert bár mindkettő Quad HD+ felbontást – 2960×1440 pixelt – kapott, ez pedig Infinity Display névre hallgat, addig az S8 5.8 colos, míg az S8+ 6.2 colos megjelenítővel rendelkezik. Érdemes itt egy pillantást újra vetni a számokra, hiszen az eddig valaha volt talán legkisebb telefonokról beszélünk ekkora kijelzővel. Az akkumulátor 3000 és 3500 mAh kapacitású.

Meglepő lehet a kamera, ugyanis majdnem pontosan ugyanazt a megoldást kapták a Galaxy S8-ak mint az elődök, így tehát 12 megapixel és f/1.7 fényérték jellemzi őket. Természetesen a minőségen javítottak és még jobb autofókusz várható a PDAF-nek köszönhetően, ennek ellenére a Dual Pixel nevű technológia még mindig nem valódi két kamera. A Samsung állítása szerint még jobban teljesítenek majd az új telefonok gyenge fényviszonyok mellett mint a Galaxy S7-ek, márpedig maximálisan első osztályú e tekintetben az említett készülékek kamerája. Ezt egyébként a beépített HDR módnak köszönhetik.

A Galaxy S8 és Galaxy S8+ egyik nagy újítása a Bixby megjelenése. A digitális asszisztens fontos és szükséges lépés volt már egy jó ideje. Egyelőre eléggé limitált az elérhető funkciók száma, a Samsung ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül növeli ezek számát. A Bixby számos olyan lehetőséget támogat, mint amit napjaink más asszisztensei, így tud válaszolni kérdésekre, tud valós időben szöveget fordítani, amit a kamerán lát, azonban az a funkció még nem működik, amely lehetővé teszi az egyébként érintést igénylő feladatok ellátását. Az újdonságok hazánkban 275 és 300 ezer forintba kerülnek. A Galaxy S8 éjfekete, szürke, jeges szürke, valamint levendula színekben érhető el. Aki előrendelést ad le a telefonokra, úgy itthon április 20-án megkapja, mindenki más számára április 28-tól lesz csak megvásárolható boltokban mind a két okostelefon.

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.