Több mint 75 milllió iPhone-t ad el az Apple idén

2018.09.17| 9to5Mac

Kuo szerint legalábbis ilyen hatalmas eladás várható az új iPhone-ok megjelenésével.

 Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A több mint 75 millió iPhone főként az XR és az XS Max modellekből áll, ezzel együtt az új Watch egyre népszerűbb lesz. Az Apple új mobiljai vegyes fogadtatásban részesültek, Ming Chi Kuo szerint az XS előrendelések elég szegényesek, cserébe méretes az érdeklődés az XS Max és az XR iránt. Kuo azt is megjegyezte, hogy az Apple Watch Series 4 esetében akár 55 százalékos részesedéssel is számolni lehet az olcsóbb Series 3 mellett.

Kuo szerint a Watch Series 4 iránti kereslet jobb, mint az előzetesen várta, köszönhetően az új funkcióknak, mint például az EKG. Az Apple 2018-ban 18 millió új Watch Series 4-et szeretne értékesíteni. Ez a szám sokkal nagyobb lehetne, ha az USA-n kívül más régióban is hivatalosan elfogadnák a beépített EKG-t.

iPhone-ok tekintetében Kuo úgy véli, az új modellek 70-80 milliós darabszámban találnak gazdára, emellett Kínában az arany színű fogy majd a legjobban, méghozzá az XS Max-ból a nagyobb kijelző és a dual SIM-képesség miatt. A Max a távol-keleti országban akár 30 százalékos növekedést is okozhat a piacon. Az iPhone XR-re is jó kilátások vonatkoznak, Kuo szerint a szállítmányok nagyobb részét, 55-60 százalékát a legolcsóbb iPhone teszi ki, viszont az 5.8 colos iPhone XS gyéren fogy. Az új iPhone-ok szeptember 21-től kaphatók.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.