Újra csökkenti a gyártást az Apple

2019.01.09| Nikkei

Immár sokadik alkalommal dönt úgy a Apple, hogy még kevesebb iPhone legyártását kéri a beszállítóitól.

 

Bármennyire viccesen is hangzik, nehéz időket él meg az Apple mostanában a piacon. Egyre csökkennek a bevételei, így a cég újra alávágott a gyártásnak. A cég január és március között eredetileg 48 millió iPhone legyártását kérte, ezt még tavaly év végén módosította 43 millióra, illetve most megint, 40 milliós darabszámra. Ezek a számok összesen húsz százalék visszaesést jelentenek a 2018 első negyedévében eladott, 52.21 millió modellhez képest.

A kérelmet az Apple még a január 2-i sokk előtt megtették, ami arra utal, hogy számítottak a gyenge teljesítésre, az ügyfelek vártnál alacsonyabb további érdeklődésére az ősszel megjelent Apple iPhone XS, iPhone XS Plus és iPhone XR esetén. A részvénypiacokon a sokkot az okozta, hogy az Apple az eredeti előrejelzés szerint 89-93 milliárdos bevételre számított az év utolsó három hónapjában, ehhez képest mindössze 84 milliárd dollárt termelt.

 Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

 

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:


Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok


Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.