HTC Desire teszt

A tajvani gyártó sorra ontja magából az androidos modelleket, ezt a családot erősíti a HTC Desire, amelyet korábban Bravo kódnéven ismertünk meg. A HTC régóta készít mobilokat, régebben a Windows Mobile-osok körében volt csak ismert a gyártó neve, mára azonban nincs ember, aki ne hallott volna a minőségi készülékeket gyártó cégről.

Amióta a HTC elkészítette az első Android OS-sel felszerelt telefont, egyre többen ismerték meg és egyre népszerűbb lett a felhasználók körében, így úgy döntött a vezetés, hogy a Windows Mobile mellett komoly hangsúlyt fektetnek a Google által fejlesztett platformra is. A jelenlegi tervek szerint 2011-ben akár már 50 százalékot is kitehet majd az androidos fejlesztések száma.

Jó kérdés, hogy vajon melyik készülék „utódjaként” tekinthetünk a Desire-re. Elsőként én a Legendet mondtam volna az optikai egér miatt, és bár az igen komoly mércét állított fel az egybeöntött fém házával, ám tudásban azért lemarad jócskán a most tesztelt készüléktől. Így maradt a Google Nexus One, amely abszolút partiban van a Desire-rel.

A tól kapott tesztmobilt a HTC-től megszokott dobozban kapjuk. A rommá fóliázott telefon alatt az akkumulátor, alattuk pedig a microUSB kábel, a hálózati töltőfej és egy 3.5 mm-es jack csatlakozós sztereó headset lapul.

A Desire neve hiába jelent vágyat, bennem nem ébresztette fel az „instant get” érzést. Valószínűleg user hiba, mert mindenki ódákat zeng internet-szerte a telefonról, tegyük hozzá, hogy megérdemelten. A telefon mérete szinte milliméterre pontosan akkora mint a N1, 119 x 60 x 11.9 mm, valamint a 135 grammos tömeg is alig 5 grammal nagyobb. A műanyag készülékház hátlapja fekete, felül a kamera optikája, a LED vaku helye, a hangszóró rácsai és egy diszkrét HTC felirat foglal helyet.

A hátlapot le kell körömmel feszíteni, így előbukkan az akkumulátor és a SIM kártya helye, valamint a ritka buta helyre tett 4 gigás microSD kártya, amely kiszedéséhez mindenképp az 1400 mAh-s akkumulátort el kell távolítani. Ezért hatalmas fekete pont jár.

A készülék oldalai elég sivárak, mindössze bal oldalon hever a hangerőgomb párosa, alul a mikrofon és a microUSB csatlakozója, felül pedig bal oldalon a többfunkciós bekapcsológomb  hever a 3.5 mm-es jacktől nem messze. Az előlapon a hangszóró dupla lyuka található legfelül, alatta pedig a fantasztikus, 3.7 colos, 480×800 pixel felbontású, AMOLED, kapacitív érintőkijelző terpeszkedik (tehát csak az ujjunkkal böködjünk).

A megjelenítő alatt öt gomb leledzik, a home billentyű értelemszerűen a főképernyőre, tehát a középső home screenre visz, mellette a menu felirat még mindig nem a menüt hozza elő, hanem az aktuálisan elérhető plusz opciókat, az optikai egér nagyon könnyedén használható, elég csak húzogatni az ujjunkat rajta, de benyomva kiváltja az „entert” is. A jobb oldali dupla gomb a vissza és a kereső billentyűje. A telefon anyaghasználata kellemes, a hátlap és az oldalak gumírozottnak tűnnek, bár azért klasszisokkal elmarad egy Legend fém házától.

A HTC Desire modellben ugyanaz az 1 gigahertzes, Qualcomm Snapdragon QSD8250 processzor található, amely a Nexus One-t is erősíti, ehhez tartozik 576 megabájt RAM és 512 megabájt ROM, amely igencsak erős felhozatalnak minősül manapság. Ami a platformot illeti, az az Android 2.1, Eclair, ez a most elérhető legújabb Android rendszer, ráadásként a HTC Sense kezelőfelület fut rajta.

A 2.1 újdonságai között találjuk például az élő háttérképet, az öt főképernyőt, a még több widgetet, a több Gmail fiók támogatását és az új Android Marketet is. Az új, rendkívül jól személyre szabható és igen jól kezelhető, 7 főképernyőt és számos widgetet biztosító HTC Sense-ről a HTC Legend tesztben írtunk már bővebben.

A HTC Desire kamerája egy öt megapixeles képek készítésére alkalmas változat, amelyhez autofókusz és LED vaku tartozik. A fényképezőgép beállításai között találhatunk fényerő-állítási lehetőséget, effekteket, de van fehéregyensúly, ISO (100-800), szélesvászon választás, önkioldó, geotag információ rögzítése, autofókusz, arcfelismerő és időbélyeg is.

Tetszik, hogy amint megmozdítjuk a telefont, a kamera automatikusan újrafókuszál, ám nemcsak középen képes ezt megtenni, hanem bárhol a kijelzőn, tehát működik az érintőfókusz. Mivel nincs a mobil jobb oldalán kamera-gyorsgomb, így az optikai egeret használhatjuk erre a funkcióra. A kamera persze videók rögzítésére is alkalmas, jelenleg 800×480 pixel felbontásban és maximum 24 kép másodpercenkénti értékekkel.

Ami a zenelejátszást illeti, teljesen korrekt tudáslistával állunk szemben. A lejátszó mutatja az albumborítókat, az adott számból eltelt és még hátralévő időt, az eladót, az albumot és a szám címét, valamint könnyedén, nagy gombokkal lehet léptetni is. A számok között válogathatunk többféle információ szerint, készíthető lejátszási lista, van ismétlés és random mód, na és persze fut a háttérben is, ahogy az elvárható. Egyedül talán a hangszínszabályzó hiánya róható fel.

Kihangosítva szép tisztán szól, valamint a headset minősége is rendben van. A HTC Desire egy dologban különleges a Nexus One-hoz képest, van benne RDS-es FM-rádió! A régi Androidok még nem voltak képesek kezelni a rádiót, így mindig hiányzott ez a funkció.

A programok közül említést érdemel a megújult Android Market, amelyben már több képernyőképet, csillagozási lehetőséget, kommentet találunk, ahogy az Ovi Store-t is frissíti a finn gyártó. Sajnos vagy sem, hazánkban csak az ingyenes alkalmazások érhetők el egyelőre.

Ami az alapfunkciókat illeti, úgymint telefonálás, telefonkönyv, közösségi funkciók, üzenetkezelés, gyári funkciók, gyakorlatilag egy az egyben egyezik a Nexus One-nal, csak épp Sense kezelőfelülettel (lásd HTC Legend teszt).

Internet-elérésre nem lehet panasz, hiszen adott HSPA, Wi-Fi, amely vételi minősége jó és könnyen konfigurálható többféle hálózatra is, helyi adatkommunikációra pedig használható a Bluetooth 2.1, amely sztereó adatátvitelt is biztosíthat a zene vezeték nélküli szerelmeseinek. A microUSB csatlakozóval tölthető is a telefon (még céges gépen is, éljen). A beépített internetböngésző jól megkonstruált darab, igen gyorsan betöltenek a weboldalak, csak épp a flash tartalmak láthatóak picit később (ahogy ez a képernyőmentéseken is jól látható).

A Desire-ben van GPS-vevő, amelyet A-GPS gyorsít, műholdat így elég gyorsan talál a készülék, azonban egy hátránya van az Android rendszernek, gyárilag egyelőre csak a Google Maps használható, amely azonban használat közben állandóan internetforgalmat generál, ahogy tölti le folyamatosan a szükséges térképrészleteket. Igényesebbek megvehetik a Sygic vagy az NDrive programokat, amelyek már offline navigációra is képesek.

A HTC Desire akkumulátora egy 1400 mAh-s változat, amely a felhasználás mikéntjétől függően 1-3 napig képes életben tartani a készüléket egy feltöltéssel. Amennyiben épp egy Nyíregyháza-Sopron távra készülünk elnavigálni, akkor mindenképp javasolt autós töltő, különben Miskolc-Budapest környékén valahol megadja magát a készülék.

Összegzés

A HTC Desire gyakorlatilag a Nexus One Google-mentes változata, csak épp rádiósítva és optikai trackballal, valamint a szinte verhetetlen HTC Sense-zel megspékelve. Ilyennek kell lennie egy mai felsőkategóriás telefonnak! A HTC Desire-ben minden adott, amire csak szüksége lehet egy mai mobilmániásnak. Mindezt 129 990 forintért adja a cikk írásakor a Speedshop.

A HTC Desire tesztkészüléket a  biztosította számunkra, amelyet ezúton is köszönünk.