HTC Desire S teszt

HTC Desire S – így kellett volna kezdeni

Nálunk járt a tajvani gyártó HTC Desire modelljének ráncfelvarrott változata, amely csak apróbb dolgokban jobb mint az előd. Így kellett volna kezdeni! A HTC Desire S esetében az első érdekesség, ami kérdésre adhat okot, az az S jelzés, amely a gyártó több modellénél is kérdésre adhat okot. Nos ha valaki tudja, mitől is S a Desire és az Incredible, az árulja el nyugodtan, különösebb magyarázatot nem találtunk (míg az iPhone 3G és a 3Gs esetében egyértelmű volt).

A Desire S februárban mutatkozott be a Mobile World Congressen, ám senki sem értette, miért ilyen gyenge készülékekkel rukkolt elő a HTC, mikor a konkurencia sorra mutatta be a kétmagos és komoly tudáslistával felvértezett telefonokat. Erre lehet magyarázat, hogy ez csak ráncfelvarrás, a jobb mobilokat későbbre tartogatták (ez így is van, elég csak például a HTC Sensation-t megnézni). Ahogy a HTC Desire HD új, de kistestvére lett a HTC Incredible S, úgy a HTC Desire alig módosított nagytestvére a HTC Desire S.

 A tól kapott Desire S gyári csomagolásban és dobozban érkezett szerkesztőségünkbe, a szokásos dobozban, valamint a szintén megszokott tartozékokkal. Így megtalálható hálózati töltőfej, hosszú USB kábel, valamint egy sztereó headset még a készülék mellett (benne pedig egy 8 gigás microSD). Az biztos, hogy hasonlóan maradandót alkotott most a gyártó a Desire S-sel, még ha nem is felel már meg a legújabb csúcsmodellek iránti elvárásoknak tökéletesen.

Elég kézbe venni a telefont, ahogy simul az ember kezébe a tényleg nagyon kellemes, gumiszerű burkolatával, elég ránézni, hogy lássuk, ez bizony nagyon egyben van, igazi minőségi munka, nem lehet megnyikkantani a házat, egyszerűen első osztályú az összeszerelés és az anyaghasználat (nem véletlen, hiszen a hátlap és a kijelző előtti rész egybe öntött alumínium). A méretét tekintve sem lehet ok panaszra, pont eltalálták, hogy áll kézre mindenkinek és hogyan lesz kényelmes (ebben persze komoly szerepe van a kijelző méretének is).

A Desire S jobb oldala teljesen üres, alul is csak a mikrofon pici lyuka látható, bal oldalon az igen hosszú hangerőgomb párosa látható, alatta pedig a sajnos még mindig fedetlen microUSB csatlakozó bontja meg a képet. Felül sincs túlspilázva a dolog, egy bekapcsológomb/képernyőzár és egy 3.5 mm-es jack dugó osztozik a teljes felső részen. A hátlap három részre osztott, ebből a középső a már említett alumínium rész, ehhez az oldalak és a teljes előlap tartozik, a felső, egyébként feltehetően műanyag, ám finom gumi bevonatot kapott részen osztozkodik a kamera objektívje, valamint a vaku és a hátlapi hangszóró. Az alsó rész anyaghasználatát tekintve egyezik a felső résszel, annyi a különbség, hogy ez leszedhető, ez rejti ugyanis a SIM- és microSD kártyákat, valamint így férhetünk hozzá az akkumulátorhoz is.

Az előlap letisztult, a legfőbb látványosság a 3.7 colos Super LCD megjelenítő, amely 480×800 képpontot tud megjeleníteni és persze kapacitív, multitouch-képes. A kijelző felett látható a fém színű (keretbe vájt) hosszú hangszóró és az előlapi kamera, a megjelenítő alatt a négy darab szenzoros gomb foglal helyet.

 A Desire S alumínium burkolata alatt egy 1 gigahertzes Qualcomm MSM8255 processzor dolgozik, amelyhez jár Adreno 205-ös grafikai gyorsító, valamint 1.1 gigabájt ROM és 768 megabájt RAM. Ez az utolsó két számadat főként az első Desire tulajdonosok szívét dobogtatja majd meg, hiszen ők állandó memóriahiánnyal szenvednek. A rendszer a legújabb, Android 2.3.3, a Sense is új, bár nem a 3.0, hanem 2.1, már ez is számos újdonságot mutat az elődhöz képest.

A Sense legnagyobb dobása a rendkívül felhasználóbarát és látványos, ám nem zavaró kialakítás, a finom kis apróságok, amiért az ember ha egyszer használta a Sense-et, többé mást nem akar. A személyre szabáshoz rendelkezésre áll már gyárilag többféle téma, sima és élő háttérkép, különböző előre definiált skinek, de rengeteg gyári widget is akad a Desire S tarsolyában, amelyeket a Marketről bővíthetünk.

Mindenképp említést érdemelnek az újítások között – főként a Desire-ről váltók számára – a redőny új funkciói. Két füles lett a notification bar, van egy értesítések és egy gyors beállítások fülecske, ilyet még nem láthattunk máshol, továbbá a redőny felső részén nyolc ikont találunk, ezek a legutoljára használt ikonok, amelyeket eddig egy gomb hosszú megnyomásával érhettünk el (és érhetünk el még mindig). A gyors beállításokban bújik meg a Wi-Fi, a Bluetooth, a Wi-Fi Hotspot, a GPS, valamint a mobilnet be-kikapcsolásának lehetősége.

A menü is kicsit módosult, immár megadható, hogy az összes alkalmazást szeretnénk-e látni vagy csak a mostanában használtakat – gyakorisági sorrendben, a Samsungnál ezt adaptív menünek hívják –, esetleg csak a letöltötteket. Okos és igen hasznos megoldás, akárcsak az, hogy mostantól egy ujjgördítésre egy oldalnyit görget a menüben a készülék vagy az, hogy a menüben a programokat sorrendbe tehetjük ABC, dátum és használat szerint. Van még valami, amire nem gondoltak a Sense-ben?

A telefonkönyvben alapvető a teljes SNS integráció, így a Facebook-os és a Google adatokat nagy hatékonysággal tudja összepárosítani a kontaktlistánkkal, de azokkal sincs baj, amiket nem talált meg elsőre, elég könnyű ugyanis az összepárosítás. Egy-egy kontaktnál számos mező megadható és kitölthető, de ha megnyitjuk a névjegyet, láthatjuk a párosított Facebook és Google fiók aktuális információit is, mindent egybe sűrít a telefon, amely nagyon előnyös, hiszen a külön információkat külön füleken – alul – tudjuk megtekinteni. Hiába, nincs még egy olyan összeszedett és átgondolt telefonkönyv, mint a Sense-é.

Az üzenetkezelés chat-szerű és egyszerű – jópofa, hogy ha elérhető, a felhasználó Facebookos kisképét teszi ki a telefon az üzenetek mellé –, a gyári virtuális billentyűzet nagyon jól érzékelte, mit szeretnék begépelni, ezt az élményt csak fokozta amikor fekvő módba váltottam. Külön tetszik, hogy a HTC billentyűin van gyárilag @ és .com gomb.

A HTC Desire S kamerája öt megapixeles fotók készítésére alkalmas, ehhez egy szimpla LED vaku tartozik. Ez utóbbi meglepően jó hatásfokkal működik (lásd a fürdőszobás képet). Működik az állandó, automatikus fókusz, az érintőfókusz, használható az előlapi kamera, van önkioldó, fehéregyensúly, felbontás, ISO állítási lehetőség, valamint állítható a vaku, van szélesvásznú képkészítés, geotag információk rögzítése, arcfelismerő és az elkészített képeket akár azonnal megoszthatjuk a neten, elküldhetjük e-mailben, Bluetooth-on, Flickr-en, MMS-ben, Twitteren, Picasán. Ami nagyon hiányzott, az a fizikai kameragomb a telefon jobb oldaláról. Videót legfeljebb 720p felbontásban tud rögzíteni a Desire S.

Ami a zenei részt illeti, a Sense lejátszója minden alapvető igényt kielégít, képes megjeleníteni az albumborítókat, képes ID3 tagek alapján szűrni, ehhez több fülecskés rendszer is használható, készíthetők lejátszási listák, van benne hangszínszabályzó – ha headsetet is csatlakoztatunk –, kereshetünk a YouTube-on a zenéhez, megoszthatjuk a dalokat négyféle módon, van ismétlés és random mód. A beépített FM-rádió tökéletes, ám nem tudunk vele rögzíteni az adásból részleteket, cserébe legalább az első indításkor feltérképezi az elérhető csatornákat és automatikusan menti is, valamint képes az RDS információ kijelzésre. Az előretelepített SoundHound programmal bármilyen zenét felismertethetünk a telefonnal.

Internetelérést HSPA tud biztosítani maximum, 14.4 megabit le és 5.76 megabit feltöltéssel. Ha van a közelben Wi-Fi, akkor sem jön zavarba a Desire S (802.11 b/g/n szabványt teljesíti és ott van ugye még a mobilnetből Wi-Fi hotspotot varázsló program is), helyi adatkommunikációra Bluetooth 2.1 és 2.0 microUSB használható, ez utóbbi képes mass store módra is (pendrive-ként mutatja a háttértárat minden gond nélkül). A gyári böngésző nagyon jó, gyors, támogatja a Flash-t és jól tördeli be a szöveget is. A Desire S-en megtalálható egy navigációs program, ám ez sajnos csak 30 napig ingyenes, utána fizetős lesz – évi negyven euró –  vagy kénytelenek leszünk más megoldás után nézni, de összességében a TeleAtlas térképei igen naprakészek, megéri. A gyári 1450 mAh-s akkumulátor 2-3 napig bírja életben tartani a telefont, hardcore userek esetében persze gond nélkül lehet minden este töltőre tenni.

Összegzésként elmondható, hogy ez tényleg egy ráncfelvarrás csak, az előd Desire tulajdonosai nem kapják meg az instant-get érzést, ahhoz kevés újdonságot ad a Desire S, viszont azok számára tökéletes mobil lehet, akik anno a Desire-t nem tudták megvenni – és nem vágynak két magra vagy még nagyobb megjelenítőre. Ráadásul nem annyira elérhetetlen az ára sem mint anno kezdéskor az előd mobil esetében. A cikk írásakor két év gyári garanciával 129 ezer forintot kell érte átlagosan leszurkolni (van olcsóbban is, csak ott a garancia kérdéses), ami abszolút jó kezdő árnak mondható. Ezért a pénzért abszolút minőséget kapunk mind hardveres, mind szoftveres tekintetben.

A HTC Desire S teszthez a készüléket a  biztosította, amelyet ezúton is köszönünk!