Nokia C7-00 teszt

Teszt: Nokia C7-00 - fém és jó

 Nálunk járt a finn gyártó Nokia N8 utáni csúcskategóriás készüléke, a C-szériába tartozó Nokia C7 mobil. Az N8-ra biztos, hogy úgy emlékszünk majd, mint a finnek egyik olyan telefonja, amely rendkívül megosztó lett, elég csak a rendkívül alfa állapotú N8 tesztre Eldar Murtazin tollából. Ő azzal kezdte, hogy szép és jó a telefon, de a rendszer... hát hagy maga után némi kívánnivalót és nem sűrűn tudja felvenni a versenyt a szinte hónapról hónapra fejlődő Androiddal és az iOS-szel. Így egyértelmű, hogy most nagyot kell dobni többek között a Nokia C7-tel, ha szeretné a gyártó megtartani előkelő helyét a piacon. Nem biztos, hogy sikerülni fog.

 A Nokia C7-00 az  jóvoltából került hozzánk egy átlagos 'nokiás' :) dobozban, amelyben a fapad WH-102-es sztereó headseten kívül találhatunk egy hálózati töltöt, egy CA-101 rövid adatkábelt, valamint egy elegáns bőr tokot, amely belül finom anyagú, hogy ne karcolja a telefont, kívül pedig nagyon kellemes a vékony tok érintése.

Maga a telefon meglepő módon igen dögös. A tükröződő előlap, a szürke-fekete, egyébként unalmas színösszeállítás élőben nagyon megfogja az embert. Nem véletlen, hisz kézbe véve lehet érezni a mobil súlyát, 130 grammot nyom a mérlegen, így sejthető, hogy nem ócska műanyagból készült. A telefon egésze fém és üveg, ráadásul a 10.5 mm vékony burkolat trendi. Az előlapon látható a vadiúj kijelző, amely 3.5 col képátlós és a megszokott, 360×640 pixel felbontást adja - a csúcskategóriába szánt telefonok között ez bizony igen gyenge eresztés, hiszen régóta 480×800 képpont érhető el a konkurenciáknál -, ám ezúttal az igen energiatakarékos AMOLED változatot köszönthetjük, a finneknél immár másodszorra.

Természetesen nem rezisztív a megjelenítő, ellenben úgy vettem észre, hogy az 5800-hoz és más, kapacitív képest eszméletlenül nagyon érzékeny. A kijelző alatt három gomb található, a középső a főmenübe dob, szerencsére itt meghagyták a zöld-piros gombpárost fizikai változatban. A kijelző felett a mobil típusa látható bal oldalon, jobb oldalon pedig egy fényszenzor, amely több funkcióval is bír, egyrészt a kijelző fényerejét a külső fényviszonyokhoz méri és állítja be, másrészt telefonáláskor ez a szenzor hivatott lekapcsolni a megjelenítőt, hogy addig is kevesebb energiát szívjon le az akksiból. Továbbá nem hagyták ki azt a funkciót sem, amely már az előző Symbian rendszerű okostelefonokban is benne volt, hogy a telefon hasra fektetésekor a hívás némára vált, valamint ébresztéskor szundira válthatunk vele.

 A hátlapon ebben a színösszeállításban (fekete) nem igazán látható, hogy más és más anyagokkal dolgoztak, ám a nagy része fém, az alsó része műanyag egyedül. Külön kis fém részbe integrálták a 8 megapixeles kamera optikáját, a dupla ledes vakut valamint a dual hangszórókat. A fém hátlap alatt hever a SIM kártya foglalata, az akkumulátor alatt pedig a microSD bővítőhelye. Igen, nem írtam félre. Érti ezt valaki??? Milyen logika vezethetett idáig a finneknél?

Ami a C7 oldalán illeti, bal oldalon felül találjuk a töltő helyét, a jobb oldal azonban lényegesen zsúfoltabb, adott ugyanis a hangerőgombpáros, közte a diktafon gombja, ezek alatt a képernyőzár nokiás csúszkája, valamint legalul a kamera gyorsgombja. Felül a takart microUSB csatlakozó (támogatja az USB-on-the-go funkciót, tehát akár pendrive-ot is ráköthetünk, fel fogja ismerni a telefon) és 3.5 mm-es jack mellett a bekapcsológomb foglal helyet.

 A telefon ugyanazt az ARM11-es, 680 megaherztes processzort kapta mint az N8, ám mivel ez mégsem a multimédiára kihegyezett modell, így némileg lebutították. Ez a telefon gyorsaságán viszont nem látszik, csak a tudásából vettek visszább picit. A CPU mellett 256 megabájt RAM és 1 gigabájt ROM található - a felhasználható belső memória 8 gigabájt -, valamint egy 3D-s gyorsító.

A rendszerről már írtunk a Nokia N8 tesztben, gyakorlatilag ugyanarról a tudású telefonról van szó, apróbb változtatásokkal. A Symbian^3 legnagyobb különbsége az előd rendszerekhez képest egyrészt a több főképernyő támogatása, valamint a widgetek léte. Igaz, ezek nem pakolgathatók kedvünk szerint és csak adott méretűek lehetnek, szóval nem tökéletes, ám jó hír, hogy az S60 Touch Edition-höz képest már a főképernyő is el tud fordulni és még a widgeteket is szép sorba rendezi nekünk. Ezzel együtt is igaz, hogy aki látott már Symbiant valaha, annak nem okoz újdonságot a platform és ezzel bizony sok-sok vevőt elcsábít a konkurencia a szebbnél szebb egyedi kezelőfelületekkel és szintén stabil rendszerekkel.

Az alapfunkciók közül a telefonkönyv a szokásos, számos mező kitölthető egy-egy kontakthoz, és ezek szinkronizálhatók a Facebook és Twitter fiókjainkkal, ám megnehezíti a dolgot, hogy egyesével kell összehoznunk őket – arról nem is szólva, hogy még egy Ovi fiók is szükséges az első belépésekhez, bár azért nem nagy baj, mert az Ovi Store-hoz egyébként is kellene –, ez finoman szólva is nevetséges, a finneknek lesz min dolgozniuk, hogy behozzák a konkurenciát ezen a téren, elvégre a mai fiataloknak (is) ez alapelvárás, hogy két kattintás után minden ismerősről látni szeretnék az aktuális legfrissebb állapotot.

Külön röhej, hogy mindkét accountunk megtekintéséhez külön program szükséges. Az üzenetkezelésnél két dolgot említenék, az egyik a beszélgetések chat-formátumban történő mutatása, amely határozottan trendi fejlesztés, valamint hogy a fektetett QWERTY gombsoron kifejezetten nagyon kényelmes gépelni, százszor jobb mondjuk a most napi szinten használt 5800-nál (tekintsünk el a rezisztív-kapacitív kijelzőbeli különbségektől).

Fotózásra egy 8 megapixeles kamerát kapunk és aki azt állítja, hogy az autofókusz egy hülyeség, az nézze meg nyugodtan a lenti képeket. Makrózni nem lehet, hiába a hangzatos „kiterjesztett fókusz” duma, ez a kamera ebben a formában nem sokat ér. Valószínűleg az volt a finnek célja, hogy nehogy minőségibb képeket lehessen ezzel a modellel készíteni mint a nagyágyúnak szánt Nokia N8-cal. Hát ez bejött. Ezek után vicces az arcfelismerő funkció, ahogy párom döbbenten és röhögve jegyezte meg, valamint elég könnyen be tud égni a dual LED vakuval a fotó, ha valami közelebbi tárgyat fotóznánk. Videót 720p@25 fps felbontásban tud rögzíteni a telefon.

A beépített zenelejátszó szimpatikus, fut a háttérben, megjeleníti az albumborítókat, rendezi a számokat ID3 tag-ek alapján (előadó, műfaj, album, összes szám) is, FM-transzmitterrel külső, FM-vevővel ellátott egységen (autóban) is szólhat a zene a telefonról, van benne hangszínszabályzó és FM-adó is. A zenei részt FM-rádió egészíti ki.

Előre telepítve kapunk pár hasznos programot, ilyen a QuickOffice dokumentum-nézegető – Word, Excel, PowerPoint –, az Adobe PDF, a Zip tömörítő, szótár, valamint F-Secure, amely ezúttal nem víruskereső, hanem lopásgátló, üzenet-felolvasó és hangrögzítő. Az Ovi Store a Symbian^3 platformon már egy módosított, optimalizált változat, könnyen meg lehet szeretni, bár ettől még nem lesz több program rajta.

A beépített navigáció, az ingyenesen és offline használható Ovi Maps változatlanul tetszik. Egyszerű, nem egy funkciókkal túlbonyolított navigáció, valamint a térképek nem a legfrissebbek a konkurenciához képest, ám mindig gyorsan talál műholdat. Külön extra, hogy megjelent az Ovi Maps 3.06 bétája, ezt leszedtem és összehasonlítottam a „régi” Maps-szel (lásd előző Symbianos teszteket) és meg kell mondjam, nagyon bejött, az külön jó hír, hogy végre nem kell számítógép a térképek leszedésére, csak Wi-Fi és máris húzhatjuk le őket.

Az 1200 mAh-s akkumulátor igen sokáig tartja életben a telefont egy feltöltéssel, 3-4 napot is tényleg hiba nélkül bír, ehhez persze nem kell navigálni és a Wi-Fi-t is csak alig-alig piszkálni. Internetelérést HSPA és Wi-Fi biztosít, előbbi 10.2 és 2 Mbps sebességre képes, míg utóbbi támogatja a 802.11b/g/n szabványt. A beépített böngésző már megújult, így például automatikusan teljes képernyő üzemmódra vált, ám még mindig nagyon nem tökéletes, például nem tud többlapos böngészést, nincsenek javasolt, már látogatott címek.

A probléma kiküszöbölésére még mindig az adatforgalom-barát Opera Minit és az asztali böngészési élményt nyújtó Opera Mobile programokat ajánlom. A helyi adatcserére 2.0 microUSB vagy 3.0, sztereó, A2DP Bluetooth használható. Teljes meglepetésre a számítógép kábellel tudja tölteni a telefont, ez Nokiáéknál jó ideje nem működött.

Összehasonlításként elmondható, hogy a Nokia N8 többet tud kamera tekintetében, valamint van HDMI portja 720p videokimenettel, a belső memóriája 16 gigabájt, a burkolat alumínium, a gyári dobozban több tartozékot találunk mint a C7 esetében és könnyebben hozzáférhetünk a memóriakártyához.

Konklúzióként elmondható, hogy aki Symbianos telefont használt és szeret – igen, még vannak ilyen emberek a mai napig – azok nagyon fogják szeretni a Nokia C7-et, ennek oka egyszerű: önmagához képest rendkívül jól optimalizálták a szoftvert a hardverhez, tényleg nagyon gyors a menü mindenhol, nem nagyon lehet megakasztani – nagy szó! Kiemelném még a minőségi külsőt és a szintén remek kijelzőt, ám mindenképp levesz a telefon értékéből a kamera, amely esetében jól látszik, hogy a „sok” megapixel semmit sem ér, valamint a nehézkes SNS szolgáltatás. Az XXL GSM-nél most 90-100 ezer forintért hozzájuthatunk egy ilyen telefonhoz, az ára azonban rohamosan esik, érdemes lehet még várni a vásárlással és a szintén minőségi Nokia N8-cal összehasonlítani az árcédulán szereplő összeget.

A Nokia C7 teszthez a készüléket az  biztosította,

amelyet ezúton is köszönünk!