SonyEricsson Aino teszt

A 12 megapixeles Satioval karöltve jelent meg az Aino, amely egyike a japán-svéd gyártó azon mobiljainak, amelyek már nem az egy betű-három szám kombinációból álló neveket kapják, hanem japán hangzásvilággal próbálják bevonzani a sikert.

Arról azért nincsen szó, hogy csak Ainonak hívnák a félig érintős, félig egyszerű, csúszka mobilt, a hivatalos neve ugyanis U10i lett. Az Ainoval a Sony Ericsson egy teljesen új irányzatot célzott meg, hiszen nem nagyon láttunk még olyan készüléket, amely csúszkás megoldást kapott volna úgy, hogy az előlapon egyetlen árva fizikai gomb sem árválkodott. Márpedig ez az Aino érdekessége.

Katt a képre a galériához! 

 

Hozzánk a hófehér változat érkezett a Sony Ericsson PR ügynökségétől, ennek egyetlen baja, hogy szereti a koszt hamar megmutatni, egyébként egyetlen mozdulattal tisztára törölhető a hátlap. A dobozban igen sok izgalmas kiegészítőt találunk a multimédiás mobilhoz, úgymint egy EC-100 dokkolót, amely természetesen fehér és nemcsak a telefont, de a tartozék MH-100 Bluetooth headsetet is feltölthetjük rajta (amelyhez egy HPM-78 füles jár).

Igencsak mutatós példány a bölcső, hátul rejtve van két rendszercsatlakozó, ha esetleg egyszerre szeretnék tölteni a mobilt és a headsetet, valamint a telefon szinkronizálni a számítógéppel. A töltő a szokásos CST-70 (igen, még mindig FastPort), az adatkábel DCU-65, a telefonba rejtve pedig egy 8 gigabájtos microSD (nem tévedés, vége a Memory Stick korszaknak) bújik meg.

 

 

Maga a telefon elsőre meglepő, hiszen csak érintősnek tűnik, de hiányoznak a gombok. A 3 colos kijelző 240×432 pixel, amellyel ugyan nem lesz világbajnok, ám mivel a megszokott SE menüt láthatjuk, egetverő lesz a különbség a régebbi mobilokhoz képest. További érdekesség, hogy az Aino csak és kizárólag összecsukva tudja a kapacitív érintősséget, kinyitva ezt elfelejti és csak a gombokkal küzdhetünk a menüben. 

Hadd szóljak még egy pár szót a külsőről. Először is az Aino kinyitva hosszú mint a vonatfütty, bár az alapból távirányítóra emlékzetető LG-t nem közelíti meg, valamint fontos szólni a 134 grammos tömegről, amely kissé magasabb az átlagnál és sokkal magasabb a mai 'trendi' mobiloknál, ám kézbe véve egyáltalán nem érezni túl nehéznek, valamint a tudat, hogy az igen sok fémből készült, minőségi cucc miatt - pl csúszka - lett ekkora a súlya, megbocsáthatóvá teszi.

 

A mobil jobb oldalán a hangerőgomb párosa és a kamera gyorsgombja található, bal oldalon a rendszercsatlakozó, alul egy méretes hangszóró, felül pedig a képernyőzár gombja. A hátlap nem mutat semmi extrát, csak a gyártói logó vonja magára a figyelmet, pedig az Aino kamerája egy 8.1 megapixeles változat, amelyhez LED mobilfény is jár. Azt nem tudni, miért 'vették el' tőle az aktív lencsevédő lehetőségét és a xenont.

Katt a képre a galériához! 

 

A gombsorból a számok jól nyomkodhatók, bár a navigációs résznél a két szoftgomb nem első osztályú, elég picire sikeredtek, de néhány óra alatt hozzá lehet szokni. Ami rosszul érintett, az a nevetségesen gagyi gomb háttérvilágítás, ráadásul a legtöbbet használt ötirányú navigomb egyáltalán nem kapott világítást! 

Az Aino érdekessége az, hogy gyakorlatilag használható sima, egyszerű mobilként és összecsukva elérhető benne egy multimédiás gyorsmenü, amely teljesen érintős. Az érintős résznél látható dátum, idő, szolgáltató, térerő, akkumulátor állapota és egy batár nagy nyíl, amelyet ha felhúzunk a kamera gyorsgomb irányába, előbukkan az öt ikonból álló gyorsmenü. Ezekkel indítható a fényképezés, a képek, videók nézegetése, a lebutított zenelejátszó és a rádió, a Sony PSP konzolból ismerősek lehet a menü. A zenelejátszó és a rádió futnak a háttérben, bár fotózás közben nem. 

 

Alapfunkciók

Adott a szokásos 1000 kontakt elmentési lehetősége számos plusz mezővel (összesen max 7000), van tíz gyorstárcsázás, saját névjegykártya, tetszőleges számú csoport, kérhető biztonsági mentés memóriakártyára (ez tényleg nagyon hasznos funkció). Üzenetírásnál már nem csak egyszerűen Bejövő üzenetek között szlalomozhatunk dátum szerint mint régen, a Twitter és az iPhone óta ugyanis a mobilokba is beköltözött a Beszélgetések lehetőség, amely nevenként csoportosítja a kapott és küldött üzenetváltásokat, időrendben, tehát úgy néz ki, mintha adott kontakttal épp csetelnénk.

Hasznos, funkcionális, kötelezővé tenném. Azért jó tudni, hogy bármikor át is válthatunk a régi típusú nézetre. Az üzenetkezelésben megtaláljuk még az integrált Facebook- és e-mail-klienst (ez utóbbi Exchange szinkronizálást is támogat). Az üzenet írásánál az SMS és MMS egy közös felületről írható meg, az esetleges fájlok csatolása teszi a szöveges üzenetet MMS-sé.

 

A szórakozás menüpontban rálelhetünk a rádióra, a TrackID zenefelismerőre, a PlayNow-ra (bár ez utóbbi külön ikont is kap évek óta a menü bal felső sarkában, holott még csak 5 új mobilon érhető el hazánkban...), van továbbá Remote Play (a PS3-nál kapott regisztrációs kódot kell megadni a távoli játék funkcióhoz, így a telefon kontrollerként használható akár vezeték nélkül, DLNA, akár internet segítségével), három játék, képszerkesztő, hangrögzítő.

 

Fotózás

Igen furcsa, hogy csak és kizárólag csukott mobillal lehet fotózni, erre külön fel is szólít a telefon. A 8.1 megapixeles optikával ellátott kamera beállításai között túl sok lehetőség nincs, de azért pont elég: van számos motívumprogram (automatikus, arckép, alkonyi, sport, hó, dokumentum, stb), többféle fókuszálási mód (automata, arcfelismerés, makro és végtelen), adott az önkioldó és a vaku, valamint többféle képméret (8-7-6-3 megapixel és egy teljes HD nevű, 16:9 képarányú változat), illetve a geotag információkat is kedvünk szerint be-kikapcsolhatjuk.

 

Tetszett, hogy a képernyő bármelyik pontjára helyezve ujjbegyünket, elkészül a kép (érintőfókusz). Természetesen videót is vehetünk fel az Ainoval, felbontás szempontjából választható nHD, VGA és MMS-hez használható méret, van éjszakai mód, kamera világítás, mikrofon és önkioldó bekapcsolási lehetőség, illetve jó hír a képstabilizáló jelenléte. Mind a fotóknál, mind a videóknál kiírja a készülék, hogy hány fájl vagy hány percnyi mozgóképet rögzíthetünk még a microSD kártyára.

 

SE fanoknak fontos információ lehet, hogy a telefonon a legelső szoftver futott, azonban azonnal frissítettem az aktuálisan elérhető legújabbra, így a képek már az R7AA071 firmware tudását tükrözik.

 Katt a képre a galériához!

 

 

 

Zeneiség

Lassan ugyanolyan közhellyé válik az, hogy a Sony Ericssonok zenelejátszója nagyon jó tudású, mint az, hogy maga a külső és az alapmenü atom unalmas. Márpedig tényleg jó a lejátszó (amit a menüből és a Média menüpontból is elérhetünk), láthatjuk rajta az aktuálisan játszott szám címét, az albumot borítóstól, az előadót, van hétféle Stílus, amely a kezelőfelület témáját módosítja és roppant ötletesek), van véletlenszerű lejátszás, ismétlés, kilencféle hangszínszabályzó és természetesen fut a háttérben. 

 

Az érintős, egyszerűsített kezelőfelületű változat tudja a folytatást, a legújabb és az összes albumot megmutatni és a lejátszási listákat felsorolni. A sztereó Bluetooth füles nagyszerű a HPM-78 felső részével együtt, bár ugye a 3.5 mm-es jack dugónak köszönhetően bármilyen fülessel használható marad az egység, a hangminőség magáért beszél, megvan a kellő mély, a kellő magas és az agybadugós vég révén a külső zajokat teljesen kizárja.

Az Aino képes arra, amit nem sűrűn látni mobilban, ez pedig a sztereó Bluetooth-on működő rádió. Elvileg ugyebár fizikai kontakt kellene legyen a mobil és az antennaként szolgáló headset között, hogy legyen tényleges vétel, ám ez az Aino esetében nem szükséges. Bár nem tudjuk, hogy oldotta meg a Sony Ericsson ezt a gondot, de a lényeg, hogy igen előremutató lépés! 

 

Zenéhez, képekhez, fényképekhez, videóhoz, játékokhoz, RSS hírekhez még mindig adott a SE kedvence, az úgynevezett Média menü, bár nem értem, hogy miért kell egy-egy funkciót akár három helyen is elérhetővé tenni, csak bonyolítja a menüt.

 

Egyéb

A Sony Ericsson Aino mobilban megtalálható Helymeghatározás is, amelyhez internet alapú Google Maps és WisePilot áll a rendelkezésre, tehát előfizetett internetcsomag nélkül véletlen se kattintsunk rá... Egyéb esetben tökéletesen teszi a dolgát, először cellainfo alapján elhelyez a térképen, aztán elkezdi keresni a műholdakat. 

Az Ainoban adott több téma flash menüvel, témával együtt változó és animált menüikonokkal, már egy ideje eltűnt a régi, jól bevált, több fülre osztott Beállítások rész, de azért megmaradtak az olyan lehetőségek mint hangvezérlés, hangparancsos hívás, hangvezérelt fogadás, személyre szabható gyorsbillentyűk, telefonállapot kijelzés, háromféle főmenü-elrendezés (rács, forgatás, egy ikon), fényerősség szabályzás.

Internetezéshez adott EDGE, 3G és Wi-Fi, az Aino képernyőjének felbontása és mérete igazán jól jön a netezéshez. Adatátvitelhez rendelkezésre áll még a sztereó Bluetooth, az USB-csatlakozási lehetőség, és még mindig örülök neki, hogy a telefon az első bekapcsoláskor letölti a szolgáltatófüggő adatokat és nem kell külön egerészni vele (internet-, MMS beállítások).

További jó hír ugyebár, hogy mostantól olcsó microSD kártyát vehetünk az új SE mobilokba, végre lemondhatunk a drága M2-ről, már csak azt kell kivárnunk, hogy a FastPort helyett is microUSB kerüljön a telefonok oldalára.

 

Összegzés

A Sony Ericsson Aino egy igen szerethető telefon. Megfelelő méret, elég nagy kijelző (na persze kérdés, miről váltunk Ainora), a megrögzött Sony Ericsson fanok biztosan jó vásárt csinálnak vele, ha megbarátkoznak azzal, hogy az előlapon egyetlen gomb sincs. Nagyon jó ötlet az érintős mini-menü a multimédiás részleghez. Nagy kár, hogy a szolgáltatóknál jelenleg nem elérhető a mobil, hiszen 60-90 ezer forintba kerül a cikk írásakor újonnan.