A jelek szerint a Xiaomi kínai gyártónak egyre jobban megy, ezt mutatja a Redmi Note bejelentése, majd megrendelése utáni hatalmas érdeklődés is.
További friss Telefongurus hírek erre!
A jelek szerint a Xiaomi kínai gyártónak egyre jobban megy, ezt mutatja a Redmi Note bejelentése, majd megrendelése utáni hatalmas érdeklődés is. Az említett, extrém olcsó (Kínában) modellből ugyanis a rendelkezésre álló, előrendelhető százezer példány alig több mint fél óra alatt elfogyott. Nem újdonság ez igazság szerint, hiszen novemberben, amikor a Xiaomi Hongmi jelent meg, négy perc alatt fogyott el ugyanennyi készülék. A Xiaomi Redmi Note 5.5 colos, 720p felbontású kijelzővel, valódi nyolcmagos, 1.7 gigahertzes MediaTek MT6592 processzorral és 2 gigabájt RAM-mal ellátott készülék. A belső 16 gigabájtos tárhely mellett 13 megapixeles kamerát, egy 3200 mAh-s akkumulátort és Android 4.2.2 rendszert mondhat el, a legérdekesebb azonban talán a 28 ezer pont, amit az AnTuTu benchmark teszten ért el a modell. A Redmi Note Kínában mindössze 161 dolláros áron érhető el, ami nevetségesen olcsó ezért a tudásért. Az olcsóbb verzió 129 dollárt kóstál, itt a butítás a nyolcmagos, 1.4 gigahertzes MT 6592 SoC-ban, az 1 gigabájt RAM-ban és a 8 gigabájt tárhelyben jelentkezik.