9 millió iPhone 5S és iPhone 5C fogyott három nap alatt

2013.09.25| Unwired View

A szakma és a rajongók egyaránt kíváncsian várták, hogyan teljesít az Apple a két idei újdonsággal, az iPhone 5S és az iPhone 5C modellekkel. Nos elárulhatjuk: jól.

A szakma és a rajongók egyaránt kíváncsian várták, hogyan teljesít az Apple a két idei újdonsággal, az iPhone 5S és az iPhone 5C modellekkel. Nos elárulhatjuk: jól. Múlt péntek, tehát szeptember 20-a óta kaphatók a friss modellek. A cupertinoi cég hivatalos sajtóközleményben tájékoztatta az érdeklõdõket, hogy az elsõ hétvégén összesen 9 millió fogyott a kétféle telefonból összesen. Ez abszolút rekordot jelent, bár árnyalt a kép. Idén mutatott be a cég ugyanis elsõként egyszerre két telefont, másrészt szintén most elõször volt elérhetõ elsõ körben 11 országban, ez több mint az eddigi iPhone megjelenések esetében.

Tavaly az Apple iPhone 5 kilenc országban érte el az ötmilliós darabszámot, így arányit tekintve jobbnak mondható talán a 2012-es év e tekintetben. Ezen tényektõl eltekintve tényleg elsõ az Apple, hiszen mely más gyártó mondhatná el, hogy mindössze három nap alatt eladott kilencmillió, frissen megjelent telefont. Az Apple iPhone 5S a legtöbb helyen elfogyott, az Apple ígérete szerint hamarosan mindenhol pótolják a raktárkészleteket, az online megrendelésekhez tartozó telefonok jelentõs része csak hetek múlva kerül a tulajdonosok kezébe.

9 millió iPhone 5S és iPhone 5C fogyott három nap alatt

Az ausztrál The Age úgy tudja, hogy az iPhone 5S-sel ellentétben az iPhone 5C alig fogy, ha elõbbibõl 11 fogy, addig jó, ha egyet vásárolnak a kisebb tudású modellbõl. Az ausztrál értékesítõk szerint rendkívül nehéz eladni a gyengébb változatot, így a megrendelt készülékek mintegy kilencvenöt százaléka még a boltokban van. Ugyanerrõl adott tájékoztatást a brit sajtó is. Az iOS 7 egyébként tényleg rekord gyorsasággal terjedt el, a szeptember 18-a óta letölthetõ frissítés immár több mint kétszázmillió kompatibilis iKészüléken fut.



Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A 2024-es év legjobb okostelefonjai

A 2024-es év legjobb okostelefonjai

2024.12.20
| 9to5mac
Az MKBHD Smartphone Awards 2024-ben tíz kategóriában választották ki az év legkiemelkedőbb telefonjait, a legnagyobb meglepetést pedig az iPhone 16 szerezte a „legjobb kis telefon” cím elnyerésével.
Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

2025.01.31
| Phone Arena
A Samsung Galaxy S25 sorozatot múlt héten mutatták be a Galaxy Unpacked eseményen, és bár első ránézésre nem hozott forradalmi újdonságokat, néhány kamerás funkció mégis felkeltette a profibb felhasználók figyelmét.
Kiderültek a Samsung Galaxy S25 széria árai!

Kiderültek a Samsung Galaxy S25 széria árai!

2025.01.12
| Phone Arena
Néhány nappal vagyunk a Samsung következő Galaxy S25 szériájának nagy bemutatója előtt, amelyet január 22-re terveztek.
Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

2024.12.19
| SamMobile
A Galaxy S Ultra modellek mindig a Samsung legjobb kamerás készülékei voltak, olyan funkciókkal, mint a 100x Space Zoom vagy a 200 MP-es szenzor.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Vásárolna összehajtható okostelefont?


Igen, imádom a dizájnt és a funkciókat
Talán, ha csökken az ára
Nem, a hagyományos formátumot preferálom
Nem ismerem az összehajtható telefonokat



Korábbi szavazások eredményei