A Google megvette a Waze-t!

2013.06.12| Waze

Tegnap este hivatalosan is kiderült, a Google felvásárolta a Waze közösségi navigációt.

Tegnap este hivatalosan is kiderült, a Google felvásárolta a Waze közösségi navigációt. Egyelőre csak a hivatalos bejelentés olvasható mint a Google, mind a Waze blogoldalán. Ami a lényeg: a Waze továbbra is marad Izraelben, azonban összedolgozik majd a Google Maps és a Waze csapata. Így egyelőre nem változik semmi, mindkét navigáció teljes értékűen használható majd, ahogy eddig is, valamint a fejlesztések is tovább folynak, ám szép fokozatosan nincs kizárva, hogy az új funkciókat majd egyszerre találhatjuk meg mindkét programban. A Google számára egyértelmű, hogy miért olyan fontos a Waze, egyrészt ötvenmillió felhasználót biztosan nyernek vele, másrészt pedig olyan userekről van szó, akik jelentős részben hozzájárulnak a térképek állandó frissítésében, az aktuális közlekedési helyzetjelentésben. A keresőóriás egyre szorosabbra kívánja fűzni a viszont a Waze közösséggel, akik igazán aktívak és a rendszer lényegét adják. A Waze oldalán a bejelentés elárulja, a Google még jó darabig hagyja, hogy teljesen függetlenül, önállóan működjön az évek óta egyre inkább sikeres program. Érdekes, hogy az akvizíciókról szóló híreknél elérhetővé tették a kommenteket és szinte egyetlen negatív kritikát sem olvasni. Jó kezdet!

A Google megvette a Waze-t!

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A Samsung hivatalosan is megerősítette a One UI 7 megjelenésének idejét

A Samsung hivatalosan is megerősítette a One UI 7 megjelenésének idejét

2025.03.05
| Android Headlines
A Samsung ma hivatalosan is megerősítette a One UI 7 frissítés megjelenési időkeretét, bár a modellenkénti konkrét dátum továbbra is hiányzik.
Samsung Galaxy márciusi frissítés: ezek a készülékek kapják meg

Samsung Galaxy márciusi frissítés: ezek a készülékek kapják meg

2025.03.25
| 9to5Google
Samsung, Galaxy, One UI 7, Android, biztonsági frissítés, Galaxy S25, Galaxy Z Fold, Galaxy A széria
A Samsung bemutatta a Good Lock új „Home Up” modulját, ami teljesen átalakítja a kezdőképernyőt

A Samsung bemutatta a Good Lock új „Home Up” modulját, ami teljesen átalakítja a kezdőképernyőt

2025.04.10
| GSM Arena
A kezdőképernyők ikonos és widgetes rácselrendezése már régóta szabvány – még az okostelefonok korszaka előtt is létezett. Ez azonban merev, kissé unalmas, és eléggé korlátozza a felhasználó mozgásterét a testreszabásban.
Sokk az Apple-nél: Az iPhone 16e ára letarolja a piacot – ez már nem az olcsó iPhone!

Sokk az Apple-nél: Az iPhone 16e ára letarolja a piacot – ez már nem az olcsó iPhone!

2025.02.21
| 9to5mac
Az Apple mindenkit meglepett az iPhone 16e árával – ha eddig olcsó iPhone-ban gondolkodtál, lehet, hogy újragondolod!

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos Önnek az okosóra anyaghasználata (pl. titánium) a vásárlás során?


Nagyon fontos
Fontos
Nem túl fontos
Egyáltalán nem fontos
Nem használok okosórát



Korábbi szavazások eredményei