A Vodafone-nál minden nap a nőké

2017.03.13| Vodafone

A Vodafone elindította a világ legnagyobb toborzási programját a női vezetők munkaerő-piaci re-integrációjára.

A Vodafone Csoport a Nemzetközi Nőnap alkalmából múlt héten bejelentette a 26 országot – köztük Magyarországot is - érintő ReConnect program elindulását. A vállalat célja, hogy olyan, már vezetői tapasztalattal rendelkező nőket integráljon vissza a munka világába, akiknek nagyvállalati karrierje több évre megszakadt, jellemzően gyermekvállalás, illetve saját- vagy családi vállalkozásban eltöltött idő miatt. A tervek szerint 3 év leforgása alatt ezer nőt érint majd a program, amely egyben a vállalat globális, a női vezetők arányának jelentős növelését célként kitűző stratégiájának is része.

A Vodafone Csoport megbízásából a KPMG által frissen elvégzett gazdasági elemzés* alapján világszerte 96 millió képzett, 40-54 év közötti nő karrierje tört meg egy adott ponton. Közülük 55 millióan előző munkahelyükön közép- vagy felsővezetői pozíciót töltöttek be. Ha sikerülne minden, középvezetői vagy annál magasabb szintű szakmai tapasztalattal rendelkező nőt visszaintegrálni a munka világába, összesen több mint évi 419 milliárd angol fontnyi jövedelemmel növekedne az érintett nők háztartásának bevétele, s az ily módon keletkező gazdasági tevékenység értéke elérhetné az évi 151 milliárd GBP összeget.

ReConnect program a tehetséges női vezetőknek

Egy másik, szintén a Vodafone Csoport megbízásából a GfK által a közelmúltban elvégzett felmérés** keretében 5 országban 500 pályát elhagyó nőt kérdeztek a munkavállalással kapcsolatos lehetőségekről. A nők több mint 80 százaléka szerint jóval több támogatást kellene kapniuk azoknak a nőknek, akik egy hosszabb kihagyást követően vissza szeretnének térni a munka világába, főképp akkor, ha gyermeket is nevelnek. A nők több mint 60 százaléka rugalmas munkaidőre, 51 százalékuk pedig részmunkaidős pozícióra vágyik.

A ReConnect program keretében a Vodafone arra bátorítja a pályájukat egy időre elhagyó, korábban vezető pozíciót betöltő nőket és akár a férfiakat is, hogy bátran jelentkezzenek a ReConnect keretében meghirdetett állásokra. Tréningekkel és egyéb bevezető programokkal segíti szakmai tudásuk, készségeik felfrissítését, fejlesztését, sőt, lehetőséget biztosít arra is, hogy rugalmas, vagy részmunkaidőben dolgozzanak a vállalatnál. A Vodafone Csoport arra törekszik, hogy a közép- és felsővezetői pozíciókban a nők aránya 2020-ra 30 százalékra emelkedjen.

Számomra a munka és magánélet egyensúlyának megteremtése volt a legfőbb szempont, amikor a visszatérésen gondolkoztam.  Nagyon fontosnak tartom, hogy megmaradjon a családdal töltött minőségi idő akkor is, ha vezető pozícióban dolgozom. Nos, ilyen ajánlatokkal nem nagyon találkozik az ember, így igencsak meglepődtem, de még ennél is jobban megörültem a Vodafone megkeresésének.” – mondta Práth Izabella, aki jelenleg a Vodafone Global Enterprise magyarországi értékesítési csapatának csoportvezetőjeként dolgozik. Izabella, aki több mint 15 év tapasztalattal rendelkezik a telekommunikációs szektorban, két év kihagyást követően, iker kislányai mellől tért vissza tavaly, hogy a ReConnect program tesztidőszakában vezetőként, rugalmas munkaidő beosztással dolgozzon a Vodafone Magyarországnál.

A Vodafone Magyarországnál jelenleg a női dolgozók aránya közel 50 százalék. A Discover friss diplomás vezető utánpótlás programban ehhez hasonló, 48 százalékos arányban vesznek részt nők. A vállalat mellett a Vodafone Magyarország Alapítvány is küzd a női esélyegyenlőség biztosításáért. Támogatja többek között a “Nyitottak vagyunk”közösségi kezdeményezés“Nőnap x 365” elnevezésű kampányát, amelynek célja, hogy új tartalommal töltse fel a Nőnapot, és ne korlátozza pusztán 24 órára. A kampányban ismert közszereplők és cégvezetők–többek közt Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója –hívják fel a figyelmet a női esélyegyenlőség megvalósulásának jelentőségére.

“Szeretnénk, ha a Nőnap többről szólna, mint egy szál virág átnyújtása. Megadjuka nőknek a lehetőséget, hogy anélkül élvezhessék az anyaságot, hogy fel kellene adniuk karrierjüket.”– mondta Alexandre Froment-Curtil. “A magyar nők a törvényeknek megfelelően akár két évet is otthon tölthetnek gyermekükkel, de mindez csak akkor jelent valódi segítséget, ha nem akadályozza meg szakmai előmenetelüket. ReConnect programunk ígéret, és egyben lehetőség is a visszatérésre.”

 

* A Vodafone megbízásából a KPMG által készített felmérésben képzett nőnek azt tekintették, aki legalább középfokú vagy annak megfelelő végzettséggel rendelkezik. A középvezetői vagy annál magasabb szintű gyakorlatot a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organisation- ILO) definíciója szerint határozták meg, és az ISCO-88 kategória11. (törvényhozók és szenior tisztviselők) és12. (vállalatvezetők) fokozatának felel meg.

** A kutatást 501 30-55 év közötti nő megkérdezésével folytatták le az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban, Törökországban és Indiában.

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Ön mennyire márkahű telefon vásárlása esetén?


ragaszkodok a megszokott márkámhoz
vásárlás esetén teljesen mindegy számomra a márka
először a megszokott márkám kínálatát nézem meg, de megnézem a teljes kínálatot



Korábbi szavazások eredményei