A Waze is Android Autora vált

2016.05.23| The Verge
Címkék:

Waze

,

Android Auto


Figyelembe véve, hogy a Google már egy jó ideje felvásárolta a világszerte közkedvelt Waze közösségi navigációt, kicsit meglepõ lehet, hogy csak most akarják beolvasztani az Android Autoba.

Szerencsére a Google I/O-n kiderült, hogy már nem kell sokat várni arra, hogy a Waze autónkban is teljes értékûen szolgáljon és ne legyen szükség telefonra a kis kijelzõ és a tartó miatt. Elõször is pár mondat az Android Auto appról. Ennek a használatához nem szükséges venni egy új autót vagy egy komplikált megoldással kicserélni a fejegységet, hiszen maga a program önmagában is letölthetõ a telefonra – persze Magyarország nem támogatott, de ez a Google keresõ világában nem egy nehezen áthidalható probléma. Maga a platform ezzel az autók fedélzeti rendszerébe kerül bele, megkönnyítve ezzel a jármûvel okostelefonokkal való összekötését (lásd az Apple CarPlayt). Persze a telepítéssel még nem megy a felhasználó sokra, hiszen éppen a telefon használatának kiküszöbölése lenne a lényeg. Az Android Auto egyszerû kezelõfelületet, hatalmas, könnyen használható gombokat jelenít meg, fõképernyõjén egyelõre még a Maps, a zene (Spotify és TuneIn Radio) és a telefon ikonok láthatók.

A Waze is Android Autora vált

Az Android Auto platformot jelenleg tizennyolc autómárka és utángyártott fejegység támogatja. Bár a Google Maps is jó navigáció, mégis sok adatot a Wazerektõl kap – baleseti és egyéb jelentések – maga a közösségi navi ettõl sokkal többet tud, hiszen elõre figyelmeztet traffipax elõtt és még a sebességkorlátozásokat is ismeri. Egyes városokban a Waze különösen népszerû a taxisok között. A Waze egy szoftverfrissítéssel érkezik a következõ hónapokban valamikor az Android Auto platformot használókhoz.

A Waze is Android Autora vált



További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A 2024-es év legjobb okostelefonjai

A 2024-es év legjobb okostelefonjai

2024.12.20
| 9to5mac
Az MKBHD Smartphone Awards 2024-ben tíz kategóriában választották ki az év legkiemelkedőbb telefonjait, a legnagyobb meglepetést pedig az iPhone 16 szerezte a „legjobb kis telefon” cím elnyerésével.
Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

2024.12.19
| SamMobile
A Galaxy S Ultra modellek mindig a Samsung legjobb kamerás készülékei voltak, olyan funkciókkal, mint a 100x Space Zoom vagy a 200 MP-es szenzor.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.
A Galaxy S24 Ultra kijelzőbevonata kopik és elég csúnya látványt nyújt

A Galaxy S24 Ultra kijelzőbevonata kopik és elég csúnya látványt nyújt

2024.12.18
| Android Authority
Több Galaxy S24 Ultra tulajdonos arról számolt be, hogy a telefon kijelzőjén lévő oleofób bevonat kevesebb mint egy év alatt elkopott.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Vásárolna összehajtható okostelefont?


Igen, imádom a dizájnt és a funkciókat
Talán, ha csökken az ára
Nem, a hagyományos formátumot preferálom
Nem ismerem az összehajtható telefonokat



Korábbi szavazások eredményei