![Ismered ezt a Samsung One UI trükköt?](/txt/hirek/uj_kepek/s24-ultra-display-300.jpg)
Az Apple ugyan csak szeptemberben tárja a nagy nyilvánosság elé a soron következő iPhone-széria szupersztárjait, de a megannyi híresztelésből egészen korrekt kép alkotható itt és most a modellekről.
Ami érdekes, és mindenképpen ide vágó információ, hogy tavaly az iPhone 14, valamint az iPhone 14 Plus eladási számai nem hozták a vártat, mert meghökkentő fordulatként a vásárlók javarészt hajlandóak voltak sokkal többet beáldozni a beszerzés oltárán, azaz a Pro típusokra voksolni. Ez annyiban érdemleges fejlemény, hogy körülbelül ugyanez a szisztéma várható idén, főleg hogy az már régen kiszivárgott, hogy az alap modellek és a Pro fajták között ároknyi szakadék húzódik. De mégis mi a megoldás ebben a helyzetben, másképpen megfogalmazva vajon milyen stratégiával áll elő az Apple?
Egy kis jó hír, egy kis rossz hír?
Nincs más út, mint az érem mindkét oldalának a megmutatása. Például az egyértelműen nem teremt karneváli hangulatot a vásárlók körében, hogy nagyjából a Pro modellek kapják a legtöbb, nagyon is várt újítást. Még a hálózati csatlakoztathatóság is más lesz az alap és a Pro variációk között, ami egyébként példátlannak mondható. De ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen ott van a vadonatúj ház, aztán a kamerarendszer, meg persze a hőn áhított chipset, amik mind olyan újítások, amelyek a Pro készülékeket gazdagítják kizárólagosan. A kérdés már csak az, hogy mindezen értesülés egyáltalán mivel ellensúlyozható? Mi az a valami, ami az érem másik oldalán olyan erővel bír, hogy ezeket a felhőket képes eloszlatni?
Kétségtelenül a dinamikus sziget az az újítás, ami egyrészt tényleg nagy dobás, másrészt ami egyetlen iPhone 15-ből sem hiányzik majd. Végre egy olyan fejlesztés, ami nem a Pro modellek kiváltsága. S ez bizony tényleg fajsúlyos pozitívum.
Visszatérve még egy kicsit a jó és a rossz hírekhez, azért az árakról sem szabad megfeledkezni. Az már eddig is köztudott volt, hogy a Pro modellek több százezer forinttal többe kerülnek, mint az alap típusok. Ám ez a különbség várhatóan tovább fokozódik, ami lassan kezelhetetlenül magas költségeket eredményez, különösen a hazai fizetés szemüvegén keresztül nézve. Kockázatos hazárdjáték a cég részéről arra apellálni, hogy ezek a hírek majd kiegyenlítik egymást, és mind az alap, mind a Pro modellek kellően népszerűvé avanzsálnak. Sokkal valószínűbb, hogy továbbra sem lesz kiegyenlített a pálya, csak kérdés, hogy például hazai viszonylatban mennyire megfizethető mindaz az innováció, ami a Pro típusokban összpontosul, vagy mennyire nagy áldozat pusztán a fejlődésen keresztül szemlélve az alap modellek valamelyikét választani? Ezekre a dilemmákra vélhetően az idő, meg persze a vásárlók adják meg a releváns feleleteket.
Itt a vége a bőr toknak?
A találgatások az iPhone 15 tokok világát sem hagyták érintetlenül. Nemrég kapott szárnyra az a pletyka, hogy az Apple nem gyártja tovább a legendásnak is mondható, eleganciát sugárzó bőrtokot. Ezzel pedig vitathatatlanul egy jelentős korszak érhet véget. Szerencsére azért még így is bőven akad választék, ilyen módon ráadásul a kiszemelt mobil védelme tovább fokozható.