Végre jön a Dark Mode.
Az Apple fő bejelentése tegnap este az éves fejlesztői konferencián az iOS 13 volt, a mobilplatform következő változata, ami várhatóan az új iPhone-okkal együtt jelenik meg szeptember elején, ha az Apple tartja magát a régi hagyományokhoz. Az újdonságok között található, hogy az iOS 13 gyorsabb lesz, az arc feloldása látszólag 30%-kal kevesebb időt vesz majd igénybe, valamint az alkalmazások változásai azt eredményezik, hogy az adott app kétszer olyan gyors lesz, mint korábban; és amikor letölti az alkalmazást, a letöltési méret akár 50%-kal is kisebb lesz. Az alkalmazásfrissítések 60%-kal kisebbek lesznek.
Az iOS 13 legjobban várt frissítése a Dark Mode. Ez egy új, sötét színséma, amely a teljes rendszerben és az összes natív alkalmazásban működik, így nagyszerű látványélményt biztosít, különösen alacsony fényviszonyok esetén. A Sötét mód harmadik féltől származó alkalmazásfejlesztők számára elérhetővé válik a saját alkalmazásukba való integráláshoz. Ez a funkció igény szerint akár egy bizonyos időpontban automatikusan be-, illetve kikapcsolható.
Igaz, eddig is találtunk már más alternatívát a swipe-olgatásra, de az iOS 13-ban most már a gyári billentyűzeten, azaz a billentyűk között való csúsztatással is lehet karaktereket, szavakat bevinni. Szintén az új verzióban az Apple Térkép új felhasználó felületet kap. A frissítéett térkép jobb útburkolattal, gyalogos adatokkal, pontosabb címekkel és részletesebb földrajzi borítással rendelkezik. Kezdetben az Egyesült Államokat térképezik fel, de szép lassan terjednek majd a cég által meghatázott országok felé.
iOS 13 kompatibilis készülékek:
- iPhone XS
- iPhone XS Max
- iPhone XR
- iPhone X
- iPhone 8
- iPhone 8 Plus
- iPhone 7
- iPhone 7Plus
- iPhone 6s
- iPhone 6s Plus
- iPhone SE
- iPod touch (7. generációs)
- iPad Pro
- iPad (6. generációs)
- iPad (5. generációs)
- iPad mini (5. generációs)
- iPad mini 4
- iPad Air (3. generációs)
- iPad Air 2
Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!