Ekkora lesz az iPad mini?

2012.07.11| Gotta Be Mobile

Egy érdekes fotó került ki az internetre, állítólag a narancssárga tok a még hivatalosan nem is létező Apple iPad minihez készült.

Egy érdekes fotó került ki az internetre, állítólag a narancssárga tok a még hivatalosan nem is létező Apple iPad minihez készült. A GottaBeMobile dobta be a köztudatba a képet, egy fejlesztői teszt-tok látható rajta. A weboldal szerint a tokból egyértelműen kiderül, hogy az új táblagép vékonyabb lesz mint a jelenlegi, harmadik generációs iPad, méretét tekintve pedig nagyjából kétharmaddal számolhatunk, ahogy a nemrég említett kisebb csatlakozó is valós. Fontos újítás, hogy két mikrofon is található a 19 pines port mellett, így tehát elég kis méretű lesz az iPad mini ahhoz, hogy akár kézben tartva is lehessen vele telefonálni.

Az Übergizmo kiszámolta a mini méreteit az alatta látható harmadik generációs iPad adataiból, ezek szerint az iPad mini 213.36 mm magas és 143.67 mm széles lesz, így tehát minden tekintetben méretesebb lesz a Nexus 7-nél. A GottaBeMobile szerint 7.85 colos, 1024×768 képpont felbontású, a Sharp által gyártott IZGO kijelzővel, októberi piacra kerüléssel és 299 dolláros áron várható az új almás táblagép.

Ekkora lesz az iPad mini?

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Ekkora lesz az iPad mini?



A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Ön mennyire márkahű telefon vásárlása esetén?


ragaszkodok a megszokott márkámhoz
vásárlás esetén teljesen mindegy számomra a márka
először a megszokott márkám kínálatát nézem meg, de megnézem a teljes kínálatot



Korábbi szavazások eredményei