Fűszer kisokos: kezdőknek és haladóknak

2024.09.17
Címkék:

A mai modern technológiával szinte már bármilyen különleges fűszert elkészíthetünk.

De még mindig többen szeretik a kézzel szedett és összeállított keverékeket, egyedi mixeket. A technológiai innovációk révén léteznek olyan gépek és eszközök, amelyek gyorsan megoldanák a szárítást, de nem biztos, hogy mindig mindent gyorsan és azonnal kell. 

 

Egy jó étel sem készülhet el öt perc alatt, ráadásul sok múlik a háziasszonyok tapasztalatán és a fűszerek megfelelő adagolásán.

 

Kezdő fakanálforgatók fűszerei

 

A Szederka Gasztroshop különleges fűszerei között olyan keverékeket találhatunk, amit akár hozzá nem értők is bátran használhatnak. Emellett mindenkinek meg kell ismernie az ánizst, amely egy enyhén édes aromájú, medvecukorra emlékeztető aromával rendelkezik. Ennek ellenére nem az édességekhez szoktuk használni, hanem sokkal inkább a húsok mellé fogyasztjuk. Önmagában elrágcsálva pedig akár még az emésztésünknek is jót tehetünk.

 

A másik népszerű alapfűszer a babérlevél, amely földes ízvilággal rendelkezik, így kiválóan alkalmas főzelékek, mártások ízesítéséhez. Elég belőle keveset használni, hiszen nagyon intenzív tud lenni, és elveszi magának az ételnek az ízét. Ugyanez igaz a bazsalikomra, amely erős illattal rendelkezik, és isteni zamata miatt vált annyira nagy kedvenccé. Főleg tésztaételekhez ajánlott, de gyakran használják szendvicsek kiegészítőjeként is.

Fűszer kisokos: kezdőknek és haladóknak

A haladók legkedveltebb fűszerei

 

A szárított, őrölt piros chiliből származó cayenne bors a levesekben, parázson készült ételekben érvényesül a legjobban. Mivel nagyon csíp, nem árt vele óvatosnak lenni. Főleg fűszerkeverékekben szokták használni, önmagában ugyanis szinte ehetetlen. Kiváló választás mexikói fogások mellé, ahol szinte minden csípősen készül.

 

Különlegességként lehet bemutatni a csillagánizst, amely leveseket és szószokat tesz egyedivé. Édes ízével bármit képes lehet feldobni, főleg a karácsonyi időszakban, amikor bátran fűszerezhetjük vele az ételeinket.

 

Ha ünnepek, akkor fahéj. Bár mindenki ismeri, gyakran nem jó formában és mennyiségben használjuk. Édes és sós ételekben egyaránt képes érvényesülni, de főleg süteményekben és almás finomságokban nyeri el az emberek tetszését. Emellett haladók nyugodtan tegyék bele paradicsomos-padlizsános finomságokba, hiszen jól harmonizál velük.

 

Háziasszonyok alapanyagai

 

A BBQ keverékek azok számára is alkalmasak lehetnek fűszerezésre, akik csak ismerkednek az alapanyagokkal, de egy igazi háziasszony, aki gyakran fogad vendégeket, nem maradhat ilyen mix nélkül. Igaz ez a magyaros, valamint az olaszos változatokra is, amelyek mindig megállják a helyüket, ha gyorsan kell valamit készíteni.

 

Emellett nem maradhat el az édes halászlé fűszerpaprika sem, amely már egy másik szint. Ezt az ételt csak kevesen tudják igazán jól elkészíteni, keveset nem is érdemes belőle csinálni. Főleg karácsonykor vagy összejövetelek alkalmával kerül elő. Fűszerpaprika nélkül azonban mit sem ér. Érdemes vele egy próbát tenni.

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Kiderült az iOS 18 megjelenési dátuma: ekkor frissítheted iPhone-odat

Kiderült az iOS 18 megjelenési dátuma: ekkor frissítheted iPhone-odat

2024.09.10
| Phone Arena
Az Apple a szeptember 9-i Glowtime eseményen hivatalosan bejelentette, hogy az iOS 18 frissítés szeptember 16-án érkezik a támogatott iPhone készülékekre. Ugyanezen a napon lesz elérhető az iPadOS 18 frissítés is.
Ezért válaszd az iPhone 16-ot a Pro helyett!

Ezért válaszd az iPhone 16-ot a Pro helyett!

2024.09.11
| 9to5mac
Ha nehéz dönteni az iPhone 16 és az iPhone 16 Pro között, négy meggyőző okot mutatunk, miért lehet érdemesebb az iPhone 16 mellett letenni a voksot.
A Google Wallet végre Samsungon is elérhető a redőnyből

A Google Wallet végre Samsungon is elérhető a redőnyből

2024.10.14
| Android Authority
Mostantól a Samsung telefonokon is hozzáadható a Google Wallet csempéje a Gyorsbeállításokhoz.
Ezért fogod megvenni az iPhone 16-ot

Ezért fogod megvenni az iPhone 16-ot

2024.09.04
| 9to5mac
Az új iPhone 16 bemutatója előtt a CIRP egy friss tanulmányt tett közzé, amely rávilágít arra, hogy az iPhone-vásárlók többsége nem az új funkciók miatt frissít.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Fontos-e Önnek, hogy a mobilja fenntartható forrásból származzon?


Igen, nagyon fontos
Fontos, de nem elsődleges szempont
Nem különösebben érdekel
Egyáltalán nem fontos



Korábbi szavazások eredményei