Google Pixel 4 - csúcson a mesterséges intelligencia

2019.07.30| PhoneArena
Címkék:

google pixel 4


A Google hivatalosan is bemutatta a Pixel 4 legizgalmasabb új funkcióit, a gesztusainkból olvasó Soli-t és a trükkös arcfelismerőt.

A Google évek óta fejleszti saját mozgásérzékelős rendszerét, amelynek legújabb verziója a Google Pixel 4-ben fog debütálni. Ez pedig máris hivatalos, mert ugyan az új Pixel készülék bemutatása még odébb van, a keresőóriás a pletykákat megelőzve inkább maga mutatott egy kis előzetest az új szériáról.

A Soli névre hallgató rendszer a bemutató és az ígéretek szerint minden korábbinál pontosabban érzékeli majd reakcióinkat, így a mobil megérintése nélkül is lehalkíthatjuk a telefont, átugorhatunk zenéket vagy éppen elcsendesíthetjük az ébresztő zenéjét. Ehhez elég elhúznunk a kezünket a telefon felett, a mesterséges intelligencia pedig ezek alapján azonosítja, hogy milyen műveletre utasítottuk.

Google Pixel 4 - csúcson a mesterséges intelligencia

De a Google nem feledkezett meg az arcfelismerő használatáról sem, ami szintén nem újdonság, ám a Pixel rendszere komoly ugrás lehet a technológiában. Más készülékek ugyanis megkívánják, hogy feloldásnál egy bizonyos szögben tartsuk a telefont vagy nézzünk a kamerájába, míg a keresőóriás szoftvere ezt már nem követeli meg. Az ígéretek szerint gyakorlatilag minden hogy és milyen szögben tartjuk a készüléket, a szoftver felismer minket és automatikusan feloldja a felhasználói felületet, mire bármit is megérintenénk a mobilon. 

Olvasson tovább a legfrissebb híreink között! Olvasson tovább a legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A 2024-es év legjobb okostelefonjai

A 2024-es év legjobb okostelefonjai

2024.12.20
| 9to5mac
Az MKBHD Smartphone Awards 2024-ben tíz kategóriában választották ki az év legkiemelkedőbb telefonjait, a legnagyobb meglepetést pedig az iPhone 16 szerezte a „legjobb kis telefon” cím elnyerésével.
Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

2025.01.31
| Phone Arena
A Samsung Galaxy S25 sorozatot múlt héten mutatták be a Galaxy Unpacked eseményen, és bár első ránézésre nem hozott forradalmi újdonságokat, néhány kamerás funkció mégis felkeltette a profibb felhasználók figyelmét.
Kiderültek a Samsung Galaxy S25 széria árai!

Kiderültek a Samsung Galaxy S25 széria árai!

2025.01.12
| Phone Arena
Néhány nappal vagyunk a Samsung következő Galaxy S25 szériájának nagy bemutatója előtt, amelyet január 22-re terveztek.
Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

Mi a gond a Samsung Galaxy S szériájának kameráival?

2024.12.19
| SamMobile
A Galaxy S Ultra modellek mindig a Samsung legjobb kamerás készülékei voltak, olyan funkciókkal, mint a 100x Space Zoom vagy a 200 MP-es szenzor.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Vásárolna összehajtható okostelefont?


Igen, imádom a dizájnt és a funkciókat
Talán, ha csökken az ára
Nem, a hagyományos formátumot preferálom
Nem ismerem az összehajtható telefonokat



Korábbi szavazások eredményei