Hulkká változott pár Galaxy S20 Ultra

2020.04.16| Android Authority

Nagyon rájár a rúd a Samsung fotós csúcsmodelljére, hetente derülnek ki problémák vele kapcsolatban.

Múltkor a kamera autofókuszával és melegedéssel volt gond, de a javítást is javítani kell, most pedig bezöldülő kijelzőkről lehet olvasni. A hiba most is az európai és nemzetközi változatot, az Exynos 990 lapkakészlettel felszerelt modellt érinti, érdekes, hogy kizárólag ezzel vannak problémák, a Snapdragon-ös S20 Ultráról nem olvasni hibáról. A Samsung Community fórumán panaszkodnak egyre többen, majd a SamMobile munkatársai reprodukálni is tudták a problémát, a jelek szerint az áprilisi frissítéstől őrül meg az S20 Ultra.

Hulkká változott pár Galaxy S20 Ultra

A kijelző egyszerűen zölddé válik, ha az Exynos alapú S20 Ultra kijelzője 120 vagy 96Hz esetén 30 százalékos fényerő alá esik. Ez érinti a Samsung Pay, a kamera, a Snapchat, a PUBG Mobile appokat. A zöldülés akkor is fennáll, ha a telefon akkumulátora 5 százalék alá merül és a hőmérséklete meghaladja a 40 fokot, ezen a ponton ugyanis a képernyőfrissítés gyakorisága automatikusan visszaáll a legkisebb, 60Hz-re.

A SamMobile szakértői akkor is tapasztalták a problémát, amikor a telefon 60 százalékos töltöttséget mutatott és a 40 foktól is igen távol állt a hőmérséklete, tehát nem egységesen ugyanarra jön elő a zöld kijelző. Alapvetőn Hulk-szindróma kerül elő alacsony fényerőnél és ha a frissítési gyakoriság 60Hz-re csökken olyan alkalmazásnál, amely nem támogatja a 120Hz-et.

Hulkká változott pár Galaxy S20 Ultra

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

A probléma megoldása érdekében a Samsung azt javasolja a felhasználóknak, hogy állítsák vissza telefonjaikat gyári állapotba, illetve előtte ürítsék ki a zöld árnyalatú alkalmazások gyorsítótárát. Úgy tűnik, hogy ez nem oldja meg a problémát.

Szerencsére minden jel arra utal, hogy ez egy szoftverhiba. A Samsung remélhetőleg a következő eszközfrissítés során javíthatja ki. Ez az újabb eset csak növeli a meglévő hiedelmeket, miszerint a Samsung zászlóshajói Exynos verziói gyengébben teljesítenek, mint a Snapdragon társaik.

 

 

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Ön mennyire márkahű telefon vásárlása esetén?


ragaszkodok a megszokott márkámhoz
vásárlás esetén teljesen mindegy számomra a márka
először a megszokott márkám kínálatát nézem meg, de megnézem a teljes kínálatot



Korábbi szavazások eredményei