Magyar lány nyerte a mobilfotós versenyt

2018.09.12| Huawei

Magyar lány nyerte a Huawei és a Nat Geo mobilfotós versenyét, Pávó Réka 20 ország több ezer versenyzője közül lett a Next Image legjobbja.

Magyar győzelemmel zárult a Huawei európai mobilfotós-versenye, a Next Image. Pávó Réka „Art & Leukemia” című alkotásával nyerte el a verseny nagydíját, mely a lány betegsége elleni küzdelmét örökíti meg. A vállalat idén első alkalommal, a National Geographic-kal együttműködésben rendezte meg nemzetközi mobilfotós viadalát, amelyre 20 országból, hat kategóriában, kizárólag a gyártó okostelefonjaival készült fényképekkel lehetett nevezni. A kategóriák győzteseit, valamint Pávó Réka Grand Prix-díjas alkotását a közönség szavazatai és a nemzetközi szakmai zsűri értékelése alapján választották ki. A Huawei szeptember 18-tól, exkluzív fotókiállítás keretében mutatja be neves magyar fotográfusok alkotásait és a Next Image legjobb fotóit az Akvárium Klubban.

Véget ért a Huawei nemzetközi mobilfotós versenye, a Next Image. A megmérettetésre 20 ország lelkes amatőr és profi fotóművészei jelentkezhettek a gyártó okostelefonjaival készített fényképekkel. A résztvevők hat különböző kategóriában (Portré; Éjszakai fotó; Életképek; Utazás; Természet és Story Board) összesen 67 610 fényképet töltöttek fel a verseny hivatalos oldalára. A 2018. július 9. és augusztus 27. között zajló megmérettetés végén közel egymillió közönségszavazat és a nemzetközi szaktekintélyekből álló hatfős zsűri értékelése alapján kerültek ki a kategóriák egyéni legjobbjai és a Next Image Gran Prix-díjas alkotása is.

Magyar lány nyerte a mobilfotós versenyt

A közép-kelet-európai mobilfotós-verseny abszolút győztesének Pávó Réka „Art & Leukemia” című alkotását választotta a szakmai zsűri. „Fotós. Harcos. Jelenleg is küzdök a leukémiával. Általában parókát viselek, hogy elképzelhessem, milyen lenne egy egészséges, hosszú hajú nőnek lenni.” – szerepel Réka fotója mellett, amely a fiatal lány rákkal folytatott küzdelmét mutatja be.

Pávó Réka jutalma a 10.000 eurós fődíj mellett a Huawei legújabb Matebook X notebookja, illetve egy olaszországi fotós út a rangos nemzetközi természetfotós-magazin, a National Geographic jóvoltából. A Gran Prix-díjas versenyző mindemellett lehetőséget kap, hogy az utazás során készített fényképeit a nagy múltú magazinban publikálhassa, melyeket a világ minden táján megtalálhatnak majd az olvasók a Nat Geo hasábjain.

Magyar lány nyerte a mobilfotós versenyt

A Next Image zsűrije három fő szempont alapján hozta meg döntését: a művészi érték és a technikai minőség mellett a kép egyedisége is fontos szerepet kapott a végső bírálat megalkotása során. Az ítészek között olyan neves művészek is helyet kaptak, mint Dominic Bracco, a National Geographic fotósa, Alex Lambrechts, a Leica fotósa, Tomasz Lazar, a World Press Photo egykori győztese és a dán származású Bobby Anwar, illetve Gal Gadot, a Huawei idei csúcskategóriás P20 szériájának márkanagykövete is. A jelentkezők körében a „Természet” bizonyult a legnépszerűbb témának, a mobilfotós verseny hivatalos oldalára feltöltött képek közel fele (26 640 db) ebbe a kategóriába érkezett.

A Huawei Technologies Hungary szeptember 18-án, az Akvárium Klubban nyitja meg a Huawei Mobilfotó Kiállítást, ahol a Next Image verseny legjobb képei – így Pávó Réka győztes alkotása - mellett három többszörösen díjazott magyar fotográfus, Pályi Zsófia, Bődey János és Schild Tamás okostelefonnal készített fotóit is megtekinthetik az érdeklődők október 1-ig.

 

 

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



A te telefonod megkapja a One UI 7 frissítést? Itt a kompatibilis készülékek listája

A te telefonod megkapja a One UI 7 frissítést? Itt a kompatibilis készülékek listája

2025.02.10
| Android Police
Samsung az egyik leggyorsabb gyártó a nagyobb Android-frissítések terén, és az Android 15-alapú One UI 7 sem lesz kivétel. A vállalat tervei szerint 2025 első negyedévének végére befejezi a frissítés kiadását. Azonban nem minden Samsung telefon kapja meg az új verziót.
Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

Régebbi Samsung Galaxy telefonok is megkapják az S25 kamera funkcióit a One UI 7.1 frissítéssel

2025.01.31
| Phone Arena
A Samsung Galaxy S25 sorozatot múlt héten mutatták be a Galaxy Unpacked eseményen, és bár első ránézésre nem hozott forradalmi újdonságokat, néhány kamerás funkció mégis felkeltette a profibb felhasználók figyelmét.
A Samsung hivatalosan is megerősítette a One UI 7 megjelenésének idejét

A Samsung hivatalosan is megerősítette a One UI 7 megjelenésének idejét

2025.03.05
| Android Headlines
A Samsung ma hivatalosan is megerősítette a One UI 7 frissítés megjelenési időkeretét, bár a modellenkénti konkrét dátum továbbra is hiányzik.
Hat One UI 7 funkció, amit minden Samsungosnak ki kell próbálnia!

Hat One UI 7 funkció, amit minden Samsungosnak ki kell próbálnia!

2025.02.02
| Android Police
A Samsung Galaxy S25 széria megérkezett, és vele együtt bemutatkozik a One UI 7 is.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Mennyire fontos Önnek az okosóra anyaghasználata (pl. titánium) a vásárlás során?


Nagyon fontos
Fontos
Nem túl fontos
Egyáltalán nem fontos
Nem használok okosórát



Korábbi szavazások eredményei