Mire figyeljünk laptop hátizsák választásakor?

2020.11.25| (x)
Címkék:

laptop

,

hátizsák


Egy- vagy kétvállas, olcsóbb vagy drágább, sima vagy párnázott – amikor laptop hátizsák vásárlásába kezdünk, több döntést kell meghozni

Fontos az eszköz mérete, de az is, hogy a táska milyen utazási formában vesz majd részt a legtöbbször. Összefoglaltuk a legfontosabb szempontokat, hogy segítsünk a választásban.

A laptop hátizsák kiválasztása során a legfontosabb, amit az eszünkbe kell vésnünk: nem minden hátizsák számít laptoptáskának. Nem, még akkor sem, ha elfér benne egy laptop. A laptop hátizsák ugyanis egy speciális kialakítású darab, amely védi az eszközt, eközben megvalósítja annak kényelmes szállítását A-ból B pontba. Persze erre egy dizájnos hétköznapi táska is alkalmas lehet, ám könnyen előfordulhat, hogy mire a laptop eljut a célállomására, megreped a képernyője, széttörik valamelyik sarka.

Ehhez mindössze annyi „hiba” elég, hogy valaki a kelleténél gyorsabban rakja le a táskát a földre. Egy laptoptáska úgy lett kifejlesztve, kialakítva, hogy megvédje a hordozható számítógépet az ilyen sérülésektől.

Mire figyeljünk laptop hátizsák választásakor?

Maradhatunk márkahűek

A legjobban akkor játunk, ha a laptop megvásárlásához kötjük a táska megvételét is. Nem mindegy ugyanis, milyen laptophoz milyen táska illik, függ a mérettől, a kialakítástól, hogy egyes gépekhez melyik a legmegfelelőbb választás. A legtöbb brand a gépek mellé táskákat is készít, így kifejezetten egyszerű megtalálni azt, amelyet a gyártó a legjobbnak tart. Ha ebben nem vagyunk biztosak, bátran olvassunk utána a netes fórumokon, ki mit gondolt egy modellről – a táskákra könnyedén rá lehet keresni és szinte nincs olyan, amelyről ne találnánk visszajelzést a neten.

Autóban van a legjobb dolga a táskának

A táska kiválasztásához azt is át kell gondolnunk, mire használjuk majd az eszközt. Ha szinte asztali gépként funkcionál és az esetek 99 százalékában a lakásban marad, az egyszerűbb táskák is elegendőek lehetnek. Olyan laptop gyakorlatilag nincs, amelyik soha ne hagyná el a szoba biztonságát – nyaralásra, a szülők meglátogatására, tárgyalásokra néha mindenki magával viszi szeretett gépét. Más a helyzet azonban, ha kifejezetten utazós célra vásároljuk meg a laptopot. Ilyenkor a lehető legnagyobb biztonságot nyújtó táskára van szükség.

A fenti esetek közül a legkönnyebb helyzetünk akkor van, ha autóval közlekedünk. Reggel, az otthonunkból egyből a kocsihoz megyünk, a hátsó ülésen biztonságosan elhelyezzük a gépet, majd a munkahelynél megállunk és felvisszük azt az asztalunkhoz. Sima ügy, ezen az útvonalon nagy probléma nem történhet, ezért elegendő az egyszerűbb laptop hátizsákok között választani.

Strapabíró megoldás kell kerékpárra, tömegközlekedéshez

Más a helyzet, ha tömegközlekedéssel, kerékpárral utazunk. Ez a legveszélyesebb a laptop számára, itt történhet a legtöbb probléma. A villamoson, buszon leeshet, a földre kerülhet, véletlenül rá is léphet egy utastárs vagy csak nekinyomja a széknek, amikor nagyot fékez a sofőr. A kerékpáron haladva folyamatosan zötyöghet az eszköz a táskában, ezért olyanra van szükség, amelyben teljes biztonsággal rögzíteni lehet azt.

Ebben a két esetben ráadásul kiemelt igénybevételnek lesz kitéve a táska az időjárás tekintetében, azaz bármikor beleszaladhatunk egy futó záporba, amely eláztat minket. Mondani sem kell, ez tragédia a laptop szemszögéből, ezért kell olyan hátizsákot beszerezni, amely vízálló, így megóvja a gépet a meglepetésként érkezett csapadéktól.

Speciális helyzet, ha a munkánk miatt sokat repülünk és ilyenkor velünk tart a laptopunk is. Ebben az esetben olyan laptop hátizsákra lesz szükség, amelyet felvihetünk magunkkal a gép fedélzetére – csomagként semmiképp sem javasolt, hogy leadjuk ezt a drága eszközt. Arról pedig, melyik gépre mekkora kézi poggyász vihető ingyenesen, az aktuális légitársaságnál tudunk informálódni.

Mindig stimmeljen a méret

A méret is lényeges: a netbookok a legtöbb esetben 7 és 10, a laptopok 10 és 18 coll között elérhetőek, a legnépszerűbbek a 15 és 17 coll közöttiek, ezért a hátizsákot is ehhez igazítottan kell választani. Minden táskának megvan az ajánlott mérete, amilyen laptopot jól el lehet benne helyezni, ezt vizsgáljuk meg vásárlás előtt. A túl nagy hátizsák azért rossz választás, mert lötyög majd benne a gép, annak alkatrészei is folyamatosan mozgásban maradnak.

Hamarabb szétrázkódik így az eszköz a folyamatos utazások során. A túl kicsi méret elsősorban a táskának rossz: ha még éppen belefér a laptop, de nagyon feszül a szövet, hamar tönkremegy a táska, hiszen állandó igénybevételnek lesz kitéve. Ha még ennél is kisebbet választunk, akkor pedig nem fér bele a laptop. Erre két megoldás van, de egyik sem jó: vagy veszünk egy új, kisebb laptopot, ami költséges mulatság, vagy sima hátizsákként használjuk a táskát, amivel csak az a baj, hogy erre a célra találhattunk volna jobb megoldást.

Ha kényelmes táskát keresünk, olyan laptop hátizsák mellett döntsünk, amelynek párnázott a hátoldala. Persze, enélkül is használható egy táska, ám egészen más kényelmi szintet képvisel egy olyan eszköz, amely párnázott kialakítással rendelkezik. A lehető legkényelmesebb megoldás ez, amely nem nyomja a vállakat, sem a hátat, minden érintkezési pontban megfelelő a kialakítása. Ha az éjszakáinkat párnán pihenve töltjük, egyéb testrészeink is megérdemlik ezt a kényeztetést, így a vállunk, hátunk párnázott védelmére ugyancsak ajánlott odafigyelni. Különösen fontos ez, ha régebbi, kifejezetten nehéz laptopot cipelünk, de akkor is, ha minden nap több órán át van a hátunkon az eszköz.

Mire figyeljünk laptop hátizsák választásakor?

Egypántos? Kétpántos?

Döntenünk kell abban is, hogyan akarjuk hordani a táskát. Létezik egypántos és többpántos modell, ezek közül választani az ízlésünk alapján kell elsősorban. Van, aki szereti „átdobni” a hátizsákot a feje felett, az egyik vállára helyezni, és már indul is, más a szimmetriában, az egyenletes terhelésben hisz, neki a kétpántos, egyenlő elosztást biztosító táskákat ajánljuk. Hagyományos méretű laptop esetén érdemes megfontolni a kétvállas verziót, ez terheli meg ugyanis legkevésbé a vállakat, a gerincet.

Ami az árat illeti, alapigazság, hogy egy drágább modell nagyobb biztonságot nyújt, mint egy olcsóbb laptop hátizsák. Azt kell magunkban eldönteni, mekkora védelmet érdemel az eszköz, amelyet beleteszünk. Nem kell feltétlenül a legmagasabb árkategóriájú modellt választani, ám néhány ezer forint árkülönbségért nem éri meg kockáztatni egy több százezer forintos gép „egészségét”. Inkább költsünk egy kicsivel többet a védelemre, mint új laptopot kelljen vásárolni egy véletlen baleset következtében.

Nézzük meg a vásárlás előtt a kinézett termék strapabíróságát is. A leírásában, a fórumokon elérhető véleményekben megtalálhatjuk az infót, hogy általában milyen hosszú ideig lehet használni az adott modellt. Maradva a fenti példáknál, a tömegközlekedésben használt laptop hátizsák legyen a lehető legstabilabb, leginkább strapabíró, ez kapja majd ugyanis a legtöbb külső behatást. Amelyik folyamatosan autóban utazik, az lehet kevésbé tartós, hiszen rendszeres védelmet kap a kocsi által. Lényeges kérdés egy hátizsák esetében, mennyit bír a pántja, hiszen nélküle használhatatlan, az az egész táska lelke. A vásárlás előtt ellenőrizzük, milyen a varrása, milyen a terhelhetősége.

Ne tömjünk bele mindent a laptop hátizsákba

A hátizsák esetében létezik egy másik hiba, amely a laptopnak is problémát okozhat: az, ha valaki túlságosan megtömi a táskát. A laptop hátizsák nem arra való, hogy mellette ott legyen még három könyv, az uzsonnára pakolt szendvics, egy frissen vett hamburger vagy a boltban vásárolt fagyasztott pizza. Úgy lett kialakítva, hogy a laptopot óvja, és bár az egyéb rekeszei észszerű határokon belül feltölthetőek, túl sok mindent ne akarjunk beletuszkolni. A forró tea például nem ide való, hiszen közvetlen közelébe kerül a laptopnak, a hő pedig kárt tehet a működésében. Ha feltétlenül szeretnénk több dolgot is a laptop táskájában tárolni, olyan hátizsákot válasszunk, amely erre a célra megfelelő rétegekkel, védelemmel lett kialakítva.

Az utolsóként említjük, de az is fontos, hogy a laptop hátizsák jól nézzen ki, illeszkedjen hozzánk, a személyiségünkhöz. Férfiaknak és nőknek különböző modellekkel készülnek a gyártók, a színeket, mintákat, formákat tekintve bőven lehet válogatni. Elsősorban persze a funkcionalitás a fontos, ám ha ezt a szempontot kimaxoltuk, a dizájnon keresztül is megvizsgálhatjuk a kinézett modellt.

 

További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide! További friss mobiltelefonos hírek! Kattintson ide!

messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Ön mennyire márkahű telefon vásárlása esetén?


ragaszkodok a megszokott márkámhoz
vásárlás esetén teljesen mindegy számomra a márka
először a megszokott márkám kínálatát nézem meg, de megnézem a teljes kínálatot



Korábbi szavazások eredményei