Egy korszak véget ért. Az Apple hivatalosan is befejezte több zenelejátszójának forgalmazását.
Kattintson ide a Telefonguru legfrissebb híreiért!
Az Apple iPod nano és shuffle véget ért, nem értékesítenek többet belőlük, cserébe az Apple iPod Touch 32 és 128 gigabájtos változatban is megjelenik, így megduplázza a cég a tárhelyet. Az aprócska iPod nano 2001-ben mutatkozott be, rendkívül különleges volt a kerek kis tekerővel a kezelése annak idején és pillanatok alatt ikonikus darab lett. Az öt gigabájtos belső tárhelyre akár ezer dal is elfért. A kijelző nélküli iPod shuffle 2005-ben érkezett, vicces volt az orosz rulett emiatt a dalok kiválasztásánál. A nano és a shuffle a belépő szintű kategóriában versenyzett sok-sok éve, azonban az ikonikus MP3 lejátszók kora lejárt, már egyik modell sem érhető el az Apple weboldalán.
A lépés nem túl meglepő, évek óta sejteni lehetett, hogy az iPhone „megeszi” a hagyományos, nem mobilnet-képes zenelejátszókat, főleg annak fényében, hogy egyre jobban megy az Apple Music is, valamint a nano szériás öt éve nem frissítették. Az iPod Touch korábbi 16 és 64 gigabájtos változatait a portfólió csökkentése – a hivatalos közlemény alapján egyszerűsítése – miatt 32 és 128 gigabájtra növeli a gyártó, az ár azonban marad ugyanaz, a tengerentúlon 199 és 299 dollár, itthon ez 80 és 119 ezer forintot jelent.