Nyomógombos butafont mindenkinek!

2017.07.17| Phone Arena

A Nokia bejelentette két új, igazán alsókategóriás telefonját, amelyek egyáltalán nem okosak, cserébe van hagyományos gombsor rajtuk.

Az eredeti Nokia 105 2013-ban készült, majd két évvel később a Microsoft újra piacra dobta Nokia 105 (2015) néven, és úgy tűnik, a hagyományt a HMD Global is megtartja, ugyanis újra ráncfelvarrták a telefont. Összességében az újdonság megjelenése változott minimálisan, valamint amiben nagyon más, az a kijelző mérete, ugyanis a korábbi 1.45 colról 1.8 colra nőtt a képátló. RAM-ból és ROM-ból is 4 megabájt áll rendelkezésre, a cserélhető akkumulátor 800 mAh-s, ez akár tizenöt óra beszélgetést is lehetővé tesz a gyártó adatai szerint.

Nyomógombos butafont mindenkinek!

A butafon annyira nem is buta, van benne ugyanis FM-rádió, 3.5 mm-es jack, microUSB port a töltéshez, valamint Series 30+ platform, benne gyárilag előre telepítve Snake Xenzia játék. A HMD Global elárulta, a Nokia 105 egy- és két SIM-es változatban is piacra kerül, az ára 15-20 euró körül lesz Európában várhatóan. 

A másik hasonlóan jó árú telefon a Nokia 130, szintén egy régebbi, ezúttal 2014-es modell újraírása. Az 1.8 colos kijelző 128×160 pixel felbontású, RAM-ból 4, ROM-ból 8 gigabájtot kapnak a felhasználók. Jó hír a microSD bővítési lehetőség a belső 32 gigabájtos tárhelyhez. A zenei részt FM-rádió egészíti ki 3.5 mm-es jack dugóval, az 1020 mAh-s akkumulátor pedig akár negyvennégy óra lejátszást is biztosíthat. A Nokia 130-on is a Series 30+ platform található és öt darab Gameloft próbajáték kerül bele gyárilag. A Nokia 130 fekete, szürke és piros színekben lesz választható 22-25 eurós áron.

Nyomógombos butafont mindenkinek!

Böngésszen tovább legfrissebb híreink között! Böngésszen tovább legfrissebb híreink között!

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Ön mennyire márkahű telefon vásárlása esetén?


ragaszkodok a megszokott márkámhoz
vásárlás esetén teljesen mindegy számomra a márka
először a megszokott márkám kínálatát nézem meg, de megnézem a teljes kínálatot



Korábbi szavazások eredményei