Szingapúrban is Vodafone IoT bringázni

2017.03.23| Vodafone

A Balaton és a Velencei-tó partján bő egy éve lehet a Vodafone IoT megoldásaira épülő elektromos kerékpárokat bérelni

A Vodafone Group bejelentése szerint pedig immár a Vodafone IoT megoldásait használó bringákra pattanhatunk fel akár Szingapúrban is. A világ vezető IoT szolgáltatójának számító Vodafone közleménye szerint a Vodafone IoT eszközeinek igénybevételével indult el Szingapúrban a világ legnépszerűbbnek mondott közösségi kerékpáros rendszere, a Mobike. A kerékpárok közösségi használatára építő Mobike vállalat 2016-ban alakult meg Kínában, a szolgáltatást Sanghajban indította el, jelenleg 33 városban van jelen és a felhasználók több mint 200 millió utat tettek meg a Mobike kerékpárokkal. Az ázsiai, európai és amerikai terjeszkedést tervező Mobike első Kínán kívüli állomása Szingapúr. 

A szingapúri rendszer érdekessége, hogy a városállam számos erre kijelölt helyén le lehet parkolni, anélkül, hogy meg kellene keresni a tároló- és a töltőállomások valamelyikét. Mindez annak köszönhető, hogy a kerékpárok felvételéhez, biztonságos működtetéséhez és nyomon követéséhez szükséges rendszert napelemek töltik fel. A kerékpárokat mobil alkalmazáson keresztül lehet bérelni, a használatbavételhez pedig egy QR kód beolvasására van szükség. A Balatonnál és a Velencei-tónál működő bérbringa rendszerben a magyar fejlesztésű és gyártású Gepida elektromos kerékpárokat lehet hajtani. Az e-bike-ok mindenkori pozícióját, használati és bérbeadási adatait a Vodafone IoT megoldásainak és a Velotrack fejlesztéseinek köszönhetően lehet folyamatosan nyomon követni. 

Szingapúrban is Vodafone IoT bringázni

További friss Telefongurus hírek erre! További friss Telefongurus hírek erre!

Az elektromos kerékpárokat a Balaton körül hét állomáson lehet bérbe venni, a Velencei-tavat e-bike-kal megkerülni kívánók pedig Gárdonyban vehetik fel a bringát. A Velotrack egy biztonságtechnikai szolgáltatás kerékpárosok részére. A kerékpárba épített eszköz GPS vevővel, mozgásérzékelővel gyűjti az adatokat, és a Vodafone M2M (machine-to-machine) kártyájával elküldi azokat egy szerverközpontba. A felhasználók kerékpárjaikat iOS és Android rendszerű okostelefonon, illetve webes felhasználói felületen tudják lezárni. Ha a kerékpár megmozdul, azonnal értesítést kap a tulajdonos, és az alkalmazás segítségével lekérdezheti a statisztikákat a megtett útjairól, sőt – amennyiben van rá jogosultsága –, akár családtagjai, ismerősei útvonalait és éppen aktuális tartózkodási helyüket is láthatja.

A cikkhez kapcsolódó linkek:
messenger whatsapp facebook twitter email




Új és Használt GSM kiemelt ajánlatok



Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

Samsung Galaxy S24: ritka kivétel a zászlóshajók között

2024.11.08
| 9to5Google
A Samsung Galaxy S24 egy ritka kivételként került be a világszerte eladott legnépszerűbb okostelefonok top 10-es listájára, domináltak az olcsóbb modellek.
Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

Kiszivárogtak az iPhone SE 4 specifikációi, ára és megjelenési hónapja!

2024.10.28
| Phone Arena
Az Apple következő, megfizethető okostelefonja, az iPhone SE 4 várhatóan decemberben lép tömeggyártásba, és a pletykák szerint jelentős fejlesztést hoz az iPhone SE 3-hoz képest.
Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

Vékonyabb, mint valaha: jön az iPhone 17 Air, de nagy árat fizetünk érte

2024.11.09
| 9to5mac
Az Apple hamarosan bemutathatja az iPhone 17 Airt, amely a dizájnt minden más elé helyezi.
Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

Így újítja meg a zárolási képernyőt a Samsung

2024.11.29
| SamMobile
A Samsung még nem árulta el, mikor indul a One UI 7.0 bétaprogramja, de a szivárgásokból már sok újdonságot megtudhattunk.

TELEFONOK GYORSLISTA
Márka :

Tipus :


HÍRLEVÉL

Feliratkozás a Telefonguru ingyenes hírlevelére

Elfogadom az Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztatót Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi. A Google adatvédelmi irányelve és a szolgáltatási feltételek érvényesek.


SZAVAZÁS

Ön mennyire márkahű telefon vásárlása esetén?


ragaszkodok a megszokott márkámhoz
vásárlás esetén teljesen mindegy számomra a márka
először a megszokott márkám kínálatát nézem meg, de megnézem a teljes kínálatot



Korábbi szavazások eredményei