HTC Desire 20 Pro teszt

A HTC a telefonok piacán csomó ideig nem volt aktív, ami akaratlanul is meglátszik a telefonjukon. A Desire 20 Pro kipróbálása előtt soha nem nyomkodtam HTC-t, ami nem hozott fel bennem előítéleteket, fogalmam nem volt, mire számítsak és hogy a meglepetés ereje meglegyen, az alap specifikációkon túl semmit nem olvastam a tesztalanyról előre. 

Általában a tesztidőszak végére “unom meg” a telefonokat, de ez a mobil minden tekintetben olyan átlagos volt, hogy egy nap után már azzal a lelkesedéssel kapcsoltam be és kezdtem el nyomkorászni, mint a saját telómat, ami már közel egy éve megvan. Vagy mondhatok példának más izgalmasabb telefonokat, de azokat hagyjuk meg a teszt további részére. 

Első kérdés, ez a telefon mitől Pro? Ugyanis nincs belőle sima Desire 20, a tudását elnézve pedig igencsak messze áll minden funkcióban ettől a jelzőtől. A dobozról most a cikk írásakor az jutott először eszembe azután, hogy egy hét után újra kinyitottam, hogy erjesztett szőlő szaga van. Ezt leszámítva a doboz kinézetre meglehetősen látványos, minimalista, hiszen a csak a telefon képét és a nevét látjuk. A fedelet leemelve maga a készülék fogad, ami egy házilag összeorigamizott papír ágyon pihen, ennek egyik oldalán a type-C kábel, a másik oldalán meg a töltőadapter található. 

A telefonra áttérve a design egy jó kis téma lehet, hiszen a HTC mérnökei trollkodtak velünk, és sűrű, fekete-fehér csíkos színezést kapott, ami kifejezetten jól néz ki, de nem szeretem nézni, mert mindig átvonz az optikai csalódások világába, meg elgondolkodtat azon a fontos lételméleti kérdésen, hogy a hátlap fekete alapon fehér, vagy fehér alapon fekete a színezés a műanyag burkolat alatt.

Egyébként itt, a hátlapon található a kézreeső, villámgyors ujjlenyomat-olvasó, a kamera négyes, amiből egy sárga oválissal kiemelték a két kis felbontású szenzort, valamint kicsit odébb található a dupla LED-es vaku. A hátlap NEM csúszik és az ujjlenyomatokat sem látványosan gyűjti.

Az előlapon a kategóriához mérten átlagos kávák között figyel a kijelző, aminek a jobb felső sarkából kiharap egy részletet a kamera lyuk. A beszédhangszóró a keret felső részének és az előlapnak a találkozásánál nyomatja a beszédhangot. A HTC Desire 20 Pro kerete ergonómiailag kifogásolható, hiszen a kerek hátlapról a keret szögletesre vált, amit meg lehet szokni, de nagyon fura.

A keret alja a töltőportnak, a jack-nek - ami lehetővé teszi az offline zenehallgatást, hiszen képes FM rádió adások vételére a mobil -, a hangszórónak és a mikrofonnak, a felső keret pedig a másodlagos mikrofonnak ad otthont. A készülék bal oldalába lehet besüllyeszteni két nanoSIM-et, vagy egy nanoSIM-et és egy microSD kártyát, jobb oldalt pedig a jól elhelyezett hangerőszabályzó és a be/kikapcs gomb hármasa található.

A telefon hardvere a már több telefonból is ismert nem túl friss, egészen pontosan két éves, középkategóriás Snapdragon 665, 6 gigabájt RAM-mal ellátva. A sebesség nem lassú, de valahogy nem a lehető legjobb, például az egyik ismerősöm Snapdragon 665-ös Xiaomi Mi A3-ával összehasonlítva lassabb. NFC természetesen van, viszont 5G nincs, ami nekem személy szerint nem nagy trauma, hiszen az előfizetésem nem támogatja az 5G-t.

A telefon szoftvere egy igazán érdekes pont. Nem azért, mert olyan sok különleges funkció lenne benne, hanem azért, mert semmi. Ezen annyira meglepődtem, hogy elkezdtem mások tesztjeit olvasgatni, csak hogy kiderüljön, hogy nem történt-e valami probléma. De nem, volt, ahol a reptéri eligazító táblához hasonlító flipes óra widgetjét emelték ki, hogy az a HTC védjele, vagy nem is tudom mi. 

Az egész rendszer, a beállítások, a kezdőképernyő, az értesítési sáv egyszerűen monoton, unalmas. Számomra nem jelentett gondot, hogy az Európában használt nyelvek közül csak az angol érhető el, de például aki nem tanult angolt, annak nehézkes a rendszer megértése. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy később sem lesz magyar nyelv, valamint nagy eséllyel a hozzánk érkezett teszt példány a tajvani verzió, amire némi mókolással azért lehet telepíteni a magyar nyelvet.

Különleges funkció nagyon nem volt, leszámítva az IPS LCD kijelző mellett beállítható mindig aktív kijelzőt, ami eszi az aksit, de hát az elég nagy. A legtöbb funkció nem időzíthető, amit túl lehet élni, de nem feltétlenül kellemes, a kékfényszűrőnél és a sötét módnál hiányoltam leginkább ezt a lehetőséget. Egyébként a rendszer Android 10, gyakorlatilag semmi egyedi felhasználói felülettel, ami az előnyére válhat a készüléknek, amennyiben nagyon egyszerű, nagyon könnyedén kezelhető OS-t szeretne használni a felhasználó.

A telefon kamerája teljesen átlagos. Valahogy mindig negatívumnak hozom fel a nem élethű színeket, de azt mégis jobban szeretem nézni, ez kicsit ellentmondásos, de akkor dicsérjük meg a HTC-t, hiszen a színek élethűek, nincsenek túlszaturálva, a képek élessége pedig azután, hogy a telefon nem veszti el a fókuszt, megfelelő. A kontrasztok teljesen átlagosak, de a képek nagyon sötétek, ha pedig a fényértéket digitálisan növeljük, kiég az ég.

A fő szenzor 48 megapixeles, de az alapértelmezett, 4-es pixel összevonással készülő  képekhez képest nincs sok látható különbség. A széles látószögű kamera 8 megapixel felbontású, ami nem sok, ami nem jelenti egyből azt, hogy nem készít jó képeket, de említésre méltó tulajdonság, hogy az átlagnál feltűnőbb a halszem effekt.

Ezen kívül van egy portrékhoz szánt 2 megapixel felbontású mélységélesség szenzor, aminek az értelmét nem igazán látom, de mivel ez a telefon nem kerül több, mint százezer forintba, elnézem és pozitívumnak mondom, hogy több, mint két szenzor figyelhető meg a hátlapon.

Helyet kapott a telefonban még egy 2 megapixeles makro kamera, ami csak erős fényben készít jó képeket, de a HTC Desire 20 Pro esetében inkább az “egyszer kipróbálom” funkciókat erősíti. Videós képességek terén 4K@30fps a maximum, ami a kategóriájának megfelelően pozitívum, viszont sajnos képstabilizátorból nemhogy optikai, de elektronikus sincs, így a kézremegést semmi sem küszöböli ki, ez a végeredményt tekintve igen zavaró tud lenni 2020-ban. A szelfizésre szolgáló kamera ugyan 25 megapixeles és tudom, hogy nem a felbontáson múlik, de az arcfelismerés nekem hiányzott a készülékből. Mentségére szolgál, hogy a legalább 80-90 ezer forinttal drágább LG Velvet sem hajlandó az arc alapú feloldásra.

A HTC Desire 20 Pro kijelzője teljesen átlagos, a felbontás 1080×2340 pixel, szóval a kép elég éles. A képernyő technológiája IPS, ami nem előnyös feltétlenül, hiszen a fekete az kékesszürke, de ha eddig soha nem volt AMOLED-es telefonod, akkor ez nem probléma. A színek nem kiemelkedően jók, de az alap elvárásoknak megfelelnek, nem dobtam el tőle az agyamat, de mivel 16 millió színárnyalatot ki tud jelezni, ezért teljesen oké.

A képernyő mérete 6,5 inch, ez a mai viszonylatban a megszokott méret, ami a felhasználók nagy részének megfelel, hiszen az átlagos méretű kezű emberek egy kézzel valahogy csak elérik a megjelenítő felső részét, viszont a tartalom jó nagy méretben jelenik meg.

Talán a telefonokban nem az akkumulátor a legfeltűnőbb dolog, hiszen azt nem látjuk, de az 5000 milliamperórás telepnek köszönhetően a képernyőidő eléri a 7-8 órát, viszont a 15 wattos töltés nem szerencsés, ha napközben véletlenül tölteni kell a készüléket, ám nincs rá sok idő. Igazából ez is gyorstöltésnek számít és az akkumulátor kapacitása kevésbé csökken így, a Desire 20 Pro esetében viszont nincs nagy választási lehetőségünk.

Nehéz lenne azt mondani, hogy ez egy jó telefon, ami majdnem mindenkinek teljesítené az elvárását százezer forintos áron. A HTC Desire 20 Pro-t leginkább az egyszerűséget kedvelő átlag felhasználóknak ajánlom, de érdemes tudni, hogy van hasonló tudású, olcsóbb mobil is a piacon a cikk írásakor, például a kevésbé ismert márka, a TCL 10L típusú készüléke, ami 80 ezer forintért kínál ugyanilyen hardvert, több funkcióval rendelkező szoftvert, hasonló kijelzővel és kicsit jobb kamerával, de a Redmi Note 9 Pro konkrétan agyonveri tudásban és funkciók gazdagságában szintén a 90-100 ezres árcédulájával együtt. 

Írta: Herskovits Gábor