HTC Desire Z teszt

HTC Desire Z – a nagyság átka

 A HTC Desire Z mobil álmaim netovábbja volt, a jövendő telefonomnak pécéztem ki. Picit pofára estem, de nem a tudása miatt.

 Félreértés ne essék, nagyon sokat tud a Desire Z és rendkívül jó mobil, csak épp nehéz. Ezt lehet, hogy csupa nagybetűvel kellett volna írni. Rengeteg HTC mobil jár nálunk mostanában, szerencsére, nagyon csípjük a tajvani gyártót, mivel igen minőségi telefonokat készít és igencsak első osztályú minőségű mobilokat készít. A Desire Z a bő fél éves Desire utódja, amelyek között a legnagyobb különbség a fizikai QWERTY gombsor jelenléte.

 Ami a -tól kapott dobozt illeti, a szokásos, fehér változat, a megszokott tartozékokkal együtt, úgymint hálózati töltőfej, microUSB-s adatkábel, sztereó headset, valamint egy 8 gigabájtos microSD kártya. A Desire Z gyönyörű, minőségi anyagokat használtak fel a burkolat esetében, az elő- és a hátlapon is található szálcsiszolt fém különböző mennyiségben, egyébként pedig az összeszerelésre panasz nem lehet sehol sem. Az egyetlen baj a súlya, ugyanis nem kevesebb mint 180 gramm. Eszméletlen egy olyan telefontól, amit az ember tényleg napi szinten akar használni. Túl nehéz. A fizikai méreteivel még nem is lenne baj, hiszen a 119 x 60,4 x 14,2 milliméter teljesen rendben van, ahhoz képest, hogy egy fizikai, csúszkás QWERTY gombsort is beletuszkoltak. 

A hátlap igen elegáns, hiszen fém az akkumulátorfedő, nagyon vagány, mégis elegáns. Felette csak az öt megapixeles kamera optikája, a hozzá tartozó vaku, valamint a fémbe integrálva a hátlapi hangszóró hever. Sallangtól mentes a hátlap, tetszetős. Maga a fém rész egyébként külön gombocska elhúzásával pattintható fel, nem rossz megoldás. Egy komoly negatívum, hogy a microSD kártya az akksi alatt található. Jobb oldalon csak a kamera gyorsgombja foglal helyet, bal oldalt a jó nagy hangerőgomb páros, valamint a védelem nélküli microUSB csatlakozó. Felül a kötelező többfunkciós bekapcsológomb és a 3.5 mm-es jack leledzik, alulra pedig a mikrofon került. 

A legszebb azonban mégiscsak az előlap lett. A 3.7 colos, 480×800 képpontos, kapacitív S-LCD tényleg gyönyörű színeket és kontrasztot biztosít (bár azért a vágyott AMOLED alatt teljesít persze), felette látható a fekete keretben az ezüstös hangszórórács, valamint attól balra egy inaktív állapotban rejtett LED (Wi-Fi, GPS, merülésjelző). A megjelenítő alatt az Androidnál kötelező négy gomb látható, ezúttal érintős, nem hardveres változatban, alatta pedig az eleganciát biztosító optikai egér, amit szerintem ember nincs, aki valaha használni fog, de jól néz ki.

A Desire Z érdekessége a QWERTY billentyűzet, amely nem igazán csúszkás, sokkal inkább kihajthatónak mondanám, ebből is jöhetett a Z a modell nevében, konkrétan a nyitási mechanikából. Könnyedén, akár egy ujjal is kinyitható a telefon, amely egyedi megoldással záródik a helyére, így a kijelző és a gombsor majdnem pontosan egy szintbe kerül.  Maga a mechanika nem túl stabil, de rossznak sem mondanám, nem mozog, nincs hangja, épp csak nem szoros. Mindkét végállásban pontosan és mozdíthatatlanul helyezkedik el.  Ennek ellenére furcsa, hogy vékonyka kis műanyagok tartják az egész felső részt, más modelleknél ezt fém sínekkel oldják meg.

 A négysoros, hatalmas, méretes gombokkal ellátott billentyűzet maga jól néz ki, szép, hogy minden gombot egyesével világítanak meg. A nyomáspont kissé alacsonyan van, de jól érezhető. Egyedül talán a kurzort jobbra-balra továbbító billentyűket hiányoltam. Van két gyorsgomb is (jobb alul 1 és 2 néven), ezek személyre szabhatók, továbbá tetszett, hogy mindkét oldalon található FN és Shift gomb, ez nagy segítség a sokat gépelők számára, ahogy a @ külön gombra helyezése is. Az mindenesetre biztos, hogy a HTC a QWERTY-s Android mobillal egy komoly piaci rést foltozott be.

Ami a szoftvert illeti, a Desire Z mobilon Android 2.2 Froyo fut, amelyhez a legújabb Sense UI jár. Ezek alapjául egy 800 megaherztes Qualcomm MSM7230 processzor szolgál, amely tudásában egyezik az 1 gigahertzes Desire-ével, csak az órajel kisebb. Ez ne tévesszen meg senkit, ugyanis ennek ellenére gond nélkül kenterbe verheti elődjét, egyáltalán nem lassabb ugyanis. A RAM 512 megabájt, a ROM másfél giga. Az új Sense több újdonságot is hoz az ikonfrissítéseken és pár új widgeten kívül, így például adott az ingyenes navigáció, valamint a értesítési sávba/tálcába integrált gyorsfunkciók (az utoljára használt ikonokat találjuk itt), amelyek igen hasznosak lehetnek a mindennapokban.

Mindenképp említést kell tenni még arról, hogy végre témák használhatók a Sense-ben, ebből többet kapunk is a telefonnal együtt, de persze a Sense.com oldalról regisztráció után még több érhető el. A főképernyőket ezen kívül még jobban személyre szabhatjuk például a háttérképekkel, a jelenetekkel (előre definiált főképernyők widgetekkel együtt) és a még több widgettel, bár még mindig „csak” hét főképernyőt használhatunk el ezekre az úri huncutságokra. A Desire Z tud magyarul, aminek nagyon örülünk, bár van benne pár félrefordítás, például a videórögzítő kamkorder lett (ezt meg ki a bánat fordította?), és az Emberek Keresése Enberek keresése, valamint QWERTY gombsor használatakor érdekes módon az En felirat látható a képernyőn, holott magyar ékezeteket is a telefon. 

A hátlapi kamera öt megapixeles, autofókusszal és LED vakuval ellátott. Videórögzítést 720p felbontásban tud. A beállítási lehetőségei között megtalálható többek között az ISO (100-800), az önarcképkészítés, expozíció, kontraszt és telítettség, fehéregyensúly, autó- és érintőfókusz (minden bemozdulásnál újrafókuszál), arcfelismerés, geocímkék. Videót 720p felbontásban tud rögzíteni.

 

A zenei részt a megszokott, van ID3 tag-szűrés, mutatja az albumborítókat, kereshetünk a YouTubeon, készíthetünk lejátszási listát is. A gyári füles meglepően jól szól, de a 3.5 mm-es jacknek hála bármilyen headsetet használhatunk (meg persze sztereó Bluetooth-t is). A beépített RDS-es FM-rádió is ismerős.

Internetelérést tekintve szinte mindent tud biztosítani a készülék, amit csak akarunk, így van GPRS, EDGE, 3G, HSPA (14.4 le, 5.76 fel) és persze Wi-Fi b/g/n is. A Bluetooth ezúttal 2.1-es, sztereó, ezt egészíti ki a microUSB a helyi adatkommunikáció tárházában (van mass storage, tehát használható „pendrive”ként a telefon PC-re dugva, valamint tölti is a telefont). Jó hír, hogy végre van rendes ingyenes navigáció (Locations), amely a HTC Sense része, bár a hangutasításért fizetni kell, de egyébként tényleg ingyenesen használható, a térképeket a HTC szervereiről tölthetjük le. A gyári akkumulátorból ki lehet hozni akár három napot is, de kettőt röhögve elmegy, ami azért nem mindegy egy ilyen kaliberű készüléktől.

Összességében azt tudom mondani, hogy a HTC Desire Z egy igazi nagyágyú, napjaink egyik legjobb készüléke, valamint hiánypótló is, ami a QWERTY-s Androidos telefonokat illeti, ennek ellenére a méretes és igen nehéz külső erősen meg fogja osztani azokat, akik vásárláson törik a fejüket. A kezdeti, 160 ezer forintos ár pedig tovább csökkenti a potenciális vásárlók számát, de ettől több rosszat nem lehet mondani a Desire Z-re.

A HTC Desire Z tesztkészüléket a  biztosította,

amelyet ezúton is köszönünk!