Nokia E7-00 teszt

Nokia E7 teszt - alakul, de lehetne jobb

A szaksajtó már a bejelentéskor úgy aposztrofálta a Nokia E7-00 modellt mint az új Kommunikátort, holott hivatalosan nem tekinthető utódnak. A finn gyártó MeeGo fejlesztése sajnos még mindig csak a messzi távolban létezik a felhasználók számára, így ez a csúcsmodell is a Symbian legújabb változatát kapta csak meg, amely manapság divatos szóval élve elavultnak számít. Ez abban az esetben igaz is, ha a kezelőfelületet és a helyenként nehézkes vagy inkább bonyolult kezelést vesszük figyelembe. Ám az is igaz, hogy a Nokia igyekezett azért egy komoly vasat tenni a szoftver alá.

A Symbian^3 valójában szebb, jobb és gyorsabb mint az elődjei voltak, tényleg számos újítást intézett a gyártó, ám a konkurenciával szemben bizony még mindig kevésnek mondható. Azok, akik már használtak például Android rendszerű telefont, azoknak nehézséget okozhat visszatérni a régi szokásokhoz, az egyszerű dolgok kissé megbonyolított kezeléséhez. Tovább rontotta a Nokia E7-00 esélyeit a konkurens termékekkel szemben – a platformon kívül –, hogy igen sokat késett az eredetileg kitűzött dátumhoz képest a piacra kerülés.

A Nokia E7-00 tesztkészüléket a -tól kaptuk és köszönhetően a hosszú hétvégének, közel egy hetet sikerült együtt tölteni vele. A készülékhez jár egy normál hosszúságú adatkábel (tölt), egy sztereó headsetet, hálózati töltő, valamint egy európai és egy amerikai hálózatra szánt adapter. Sajnos a mini HDMI-ről HDMI-re átalakító kábel kimaradt ebből a dobozból, ez csak az N8 sajátsága a jelek szerint.

Külsejét tekintve egyáltalán nem csúnya, sőt kifejezetten tetszetős az E7, kézbe fogva pedig azonnal lehet érezni, hogy nagyot szerettek volna alkotni, nem sajnálták az anyagot belőle, 176 gramm lett. Ha őszinte szeretnék lenni, ez már nagyon nem a zsebbe csúsztatós kategória, tán még lehúzná a nadrágot is az emberről. A külső méretei sem kicsik, a megnőtt kijelző miatt nagyobb lett az N8-nál is, egészen pontosan 123.7 x 62.4 x 13.6 mm, ha lecentizzük. A vastagság manapság soknak lenne mondható, ám ha hozzátesszük, hogy még egy QWERTY billentyűzetet is rejt a burkolat, akkor bizony szép eredmény. A billentyűzet nem a rég megszokott változat, hanem az, ami anno az N97-ben debütált, tehát a kijelző egy bizonyos szögben megdől a felhasználó felé, hasznos. A csúszka része a műanyag használatától eltekintve stabil, csak a nyitás nem egyszerű, azt szokni kell, nincs rögtön fogás a készüléken.

A billentyűzet megint az a pont, ami mindenkinél más, nekem nem volt kényelmes, ez főként a süllyesztett megoldásnak és a fekvő állapotban széles méret miatt volt. Nagyobb kezűeknél ez a gond valószínűleg nem fordul elő és persze hamar átállnak az ember ujjai. Ami negatívumot kénytelen vagyok felhozni az az, hogy a Shift és a másodfunkciós gombból csak egy-egy van a bal oldalon, nagyon hiányoznak a jobb oldalról is a könnyebb és gyorsabb gépeléshez. Érdemes az első jópár nyitásnál észnél lenni, ugyanis úgy érzi az ember, hogy szabályosan kilöki a saját kezéből a nem túl olcsó telefont. Az anyagminőség nagyon rendben van, alumínium a ház, egyszerűen nagyon jó érzés kézbe venni, csúcs kategória.

A hátlap egyszerű, minimalista. Az ezüst színt csak a kamera és a dupla LED vaku fekete kerete töri meg, valamint bal alul a hátlapi hangszóró. Fontos megjegyezni, hogy itt nem levehető a hátlap, így tehát nincs nyikorgás, bénázás, nagyon masszív. Az E7 alja fekete, rajta számos apró szöveg látható (Finnországban készült, típus és modellnév), a picike lyuk a mikrofon helye. Bal oldalra került – számomra érthetetlen okból – a képernyőzár, jobb oldalt pedig a zárhoz hasonló csúszkás megoldást kapott hangerőgomb, a fém fiókos SIM tartó, valamint a kamera gyorsgombja. Felül szintén fekete a készülék mint alul, ide rejtették a 3.5 mm-es jack dugót, a bekapcsológombot, a HDMI port csatlakozóját, ezt műanyag fedél védi, így kissé érthetetlen, hogy miért nem kaphatott ugyanígy védelmet a microUSB csatlakozója.

Az előlap nagy részét a hatalmas, 4 colos, 640×360 képpont felbontású, nem mellesleg AMOLED érintőképernyő foglalja el, ráadásul Gorilla Glass védi, ez már bionyított többek között a Samsung Galaxy S és a Motorola Defy mobilokon. Ezt a technológiát próbálták még tovább fokozni a ClearBlack megoldással. A nagy méret ellenére nem túl pixeles a kép, rosszabbra számítottam. A szintén ekkora méretű, ám nagyobb felbontású Galaxy S-em volt a mérce. Egyedül a fekete szín nem olyan fekete mint a Super AMOLED esetében. Az E7 kijelzője felett számos szenzor található, ilyenek a fény- és távolságmérő, de adott még az előlapi kamera is videohívásokhoz. A hangszóró abszolút belesimul a kijelző fekete keretébe, ráadásul extra vékony. A megjelenítő alatt egy szem fizikai gombot találunk, amely a menübe visz bennünket, hosszan nyomva a multitasknak megfelelően az aktuálisan a háttérben futó alkalmazások listáját nyitja meg dizájnos változatban, egyébiránt pedig állapotjelző LED-ként is funkcionál, tehát jelzi az elmulasztott eseményeket.

Ami a Nokia E7 hardveres részét illeti, szinte egy az egyben ugyanaz mint az N8-ban. Így adott egy 680 megahertzes ARM11-es processzor (na azért 2011-ben egy ilyennel piacra dobni egy csúcsmobilt, hát kissé gáz), jár hozzá 256 megabájt RAM (ez is igen karcsú), 1 gigabájt ROM, 16 gigabájt – nem bővíthető – háttértár és egy grafikus gyorsító. A Symbian^3-mal nem most találkozunk először – Nokia N8 tesztünk itt olvasható –, így gyakorlatilag egyezik a két rendszer. Pozitívum, hogy legalább tényleg a vashoz optimalizálták a szoftvert, így legalább nem tűnik fel a gyengécske hardver. A napokban várható állítólag a PR2.0 firmware frissítés, amely várhatóan számos újdonságot, hibajavítást hoz majd.

Az E7-ben egy nyolc megapixeles hátlapi kamera található, amelyhez tartozik dupla LED vaku. Egyetlen gondom, hogy hogy lehet 2011-ben nyomatni a hülyedumás fixfókuszú kamerát? Létezik gyártó, amelyik ezt elviseli (ahogy látjuk a finneket, nem igazán)? Egyszerűen botrány, közeli fotók készítésére használhatatlan, távoliaknál meg ugye fix a fókusz, tehát a mobil azt fotóz le, amit akar. A kép minősége ennek eredményeképp legjobb esetben is átlagosnak mondható, a fotózáskor gyönyörű napsütés volt, ez nagyon nem jön át a fotókon, sokkal inkább felhősnek néz ki az idő (1-2 perc különbség volt a külső fotók és a kameraképek készítése között, az időjárás változatlan volt, érdemes megnézni a különbségeket).

Egyszóval hiába lehet számtalan dolgot állítani a kameraszoftverben, …-ból várat építeni nem lehet. Videó tekintetében 720p felbontású és legfeljebb 25 képkocka per másodperc értékekkel bíró rögzítő. Ha pedig már itt tartunk, támogatja lejátszás tekintetében a DivX és az XviD kiterjesztést.

Ami a zenelejátszót illeti, itt már sokkal jobb a helyzet. ID3 tag-ek alapján rendezi a telefon a zenéinket, fekvő módban pedig háromdimenziós cover flow-ra vált a nézet. Adott minden kötelező alapfunkció, úgymint az albumborító megjelenítése – ha feltöltjük –,  háttérben futás, hangszínszabályzó, valamint saját widgetet is kapott a lejátszó. Ami külön tetszett, az a gyári, WH-205-ös headset. Amilyen gagyi és anti-bizalomgerjesztő a madzagja, annyira brutálisat szól a basszus benne és a hangerőre sem lesz panasz. A beépített rádió a már régről megszokott, szükséges hozzá headset, két gombnyomásra az összes csatornát automatikusan menti, szeretjük, az FM transzmitterrel együtt.

Ami még megtalálható a Nokia E7-00-ben, az például a HDMI kimenet. A 720p jelen kívül többcsatornás Dolby Digital Plus hangot is képes átadni a megfelelő készüléknek (érdemes a Nokia Big Screen programot kipróbálni ehhez a művelethez!). Ha azonban régebbi a tévénk, akár a jack dugót is használhatjuk fájlátvitelre, de persze a minőség értelemszerűen lényegesen gyatrább lesz.

Aki kicsit is figyeli a Nokia tevékenységét az utóbbi években, annak nem újdonság, hogy a finnek ingyen és offline is működő navigációt biztosítanak a telefonjaik mellé. Itt is adott az Ovi Térképek, amely használatához csak le kell tölteni számítógép segítségével a megfelelő térképeket, a hangot és már mehet is a navigáció. A beépített GPS-vevő gyorsan talál jelet, belekötni nem tudok.

Internetelérésről minden gondoskodik, ami csak szóba jöhet, van ötsávos 3G modul, GPRS, EDGE, 3G, HSPA (letöltés 10.2, feltöltés 2 Mbit), adott a kötelező Wi-Fi b/g/n, van Bluetooth, ezúttal 3.0 verzióban, microUSB, valamint az USB OnTheGo – ez mostanában egy igen ötletes dolog és végre a Nokia nevéhez kapcsolódó újdonság –, konkrétan megfelelő kábel segítségével akár pendrive-unkat is rádughatjuk a telefonra, írja és olvassa az adatokat gond nélkül.

Internetezéshez adott a gyári böngésző, amely bizony nem túl meggyőző, így rögtön javasolnánk is inkább egy másik típusú böngésző letöltését (például az Opera Mobile-t). A gyári néha akadozik, nem túl gyors, a szöveget betördeli ugyan, de túl pici betűkre, összességében elég macerás lehet a használata, nem élvezetes a böngészés vele. Amitől még kiborultunk már anno is, azok a Facebook és a Twitter fiókok használata. Natív kliens hiányában ugyanis az Oviba kell először bejelentkezni, majd pluszban ahova szeretnénk, így pedig enyhén szólva is értelmét veszti a dolog, ráadásul bitang lassú. Más platformokon ezt nem kicsit kulturáltabban oldották meg, ez katasztrófa.

Persze beléphetünk akár a böngészőből is ezekre a közösségi oldalakra, de ez is macera. Még szerencse, hogy legalább van egy widget ehhez a funkcióhoz. Az Ovi Store legújabb változata éppen ma (március 11-én) jelent meg, mindenképp érdemes erre frissíteni a régebbi típust (nem lesz nehéz, mert kötelező), klasszisokkal tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés mint az előd, ráadásul lényegesen gyorsabb is. Mivel több mint egy évig használtam az Ovi Store-t, így tapasztalatból mondom, hogy komolyan újítottak rajta.

A Nokia E7-ben egy 1200 mAh-s BL-4D akkumulátor található, amely egyrészt házi körülmények között nem kivehető és cserélhető, másrészt használattól függően 1-3 napig bírja ki töltő nélkül, ám mivel USB-ről is tölt, így a munkahelyen elég feldobni a csatlakozóra és máris biztos, hogy nincs gond. Videót például több mint öt és fél órán át képes lejátszani egyhuzamban lemerülésig.

Összességében el kell mondjam, engem simán meggyőzne a Nokia E7-00, HA: nem Symbian lenne rajta, ha a képernyő felbontását a mai minimum igényekhez igazították volna, valamint ha a kamera autofókuszos lenne. Ezeken kívül én megbarátkoznék gond nélkül a majd’ 180 gramm tömeggel, mivel alumínium a ház és első osztályú az összeszerelés, tetszik a mérete, több nap után egészen megbarátkoztam a QWERTY billentyűzettel, a rendszert régről ismerem – bár ez nem jelenti azt, hogy szeretem. Az is igaz, hogy 140 ezer forintért egyáltalán nem vennék ilyen platformmal telefont, ettől azért vannak jobb ajánlatok is ennyiért (HTC Desire Z és Motorola Milestone 2, mindkettő hamarosan Gingerbread rendszerrel).

A Nokia E7-00 tesztkészüléket a  biztosította, amelyet ezúton is köszönünk.